Meghan könnyekben tört ki, amikor megtudta, mit tett Vilmos: a hercegné szinte felrobbant a dühtől

Meghan Markle elsőre el sem akarta hinni, mit mesélt neki a férje Vilmosról, a trónörökös ugyanis olyat tett, amivel igencsak felborzolta a kedélyeket a sussexieknél.

Tátongó szakadék a felek között

Mint ismeretes, Harry herceg és Meghan Markle kiválása a brit királyi családból nem igazán botránymentes történtet: a gondok azután jöttek csak igazán, hogy a házaspár 2021-ben interjút adott Oprah Winfrey-nek, melyben kendőzetlenül kiteregették a családi szennyest, mígnem a helyzet odáig eszkalálódott, hogy végül egy saját Netflix dokumentum-sorozatban vallottak arról, milyen sérelmeket szenvedtek el, míg a monarchia aktívan dolgozó tagjai voltak. Az egykori színésznő több ízben boncolgatta, miért nem sikerült beilleszkednie a famíliába, hogyan alakult ki közte és Vilmos herceg felesége, Katalin között konfliktus, de arról is lerántotta a leplet, hogy a rokonságnak voltak felé rasszista megnyilvánulásai is. Sőt, férje felidézéséből kiderült az is, hogy a hercegné állítólag óriási könnyekben tört ki egy igencsak kellemetlen szituáció után: a történet 2020 elején, nem sokkal a híres Sandringhami csúcstalálkozó után zajlott, amikor a sussexi előkelőségek bejelentették, hogy visszalépnek a kötelességeiktől, pénzügyileg függetlenednek és új fejezetet nyitnak az Egyesült Államokban. Ekkoriban jelent meg egy cikk, amely azt sugallta: döntésük egyik fő oka az volt, hogy Vilmos herceg addig „zaklatta” őket, mígnem úgy érezték, jobb, ha mennek…

Olvass tovább!

Iszonyúan mérgesek lettek

Harry a Netflixen sugárzott, nagy port kavaró dokumentum-sorozatuk ötödik epizódjában idézte fel felesége reakcióját. „A legszomorúbb az egészben – mondta –, hogy éket vertek közém és a bátyám közé, úgyhogy most ő az intézmény oldalán áll. És ezt részben értem is. Ez az öröksége, belé nevelték, hogy egyik legfőbb feladata az intézmény fennmaradásának és folytonosságának biztosítása” – fogalmazott a herceg. Azon a napon, amikor az imént említett cikk megjelent, Harry egy megbeszélésről kilépve értesült róla, hogy a palota kiadott egy közös nyilatkozatot az ő és a trónörökös nevében, amely cáfolta a „zaklatásról” szóló híreket. „Nem hittem el , hogy senki sem kérte ki a beleegyezésemet ahhoz, hogy a nevemet ehhez a közleményhez adják” – magyarázta, majd hozzátette: a megbeszélés után, miután megtudta, hogy a szöveg már kikerült a nyilvánosság elé, Harry azonnal felhívta hitvesét. „Elmondtam neki, és ő azonnal könnyekben tört ki, mert négy órán belül hajlandóak voltak hazudni, hogy megvédjék a bátyámat, de három éven keresztül soha nem voltak hajlandók elmondani az igazat, hogy megvédjenek minket” – jegyezte meg őszintén.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Még nincs vége, lapozz!

Ők is kaptak bírálatot

A közös nyilatkozat fölé, amely a már nem működő sussexroyal weboldalon még mindig olvasható, időközben egy megjegyzés került: „2020. január 13-án az alábbi közös közleményt adta ki Vilmos cambridge-i herceg és Harry sussexi herceg szóvivője, válaszul azokra a vádakra, miszerint a hercegi pár távozásának oka a zaklatás volt. Sussex hercegét nem tájékoztatták a közleményről annak nyilvánosságra hozatala előtt.” A történet azonban itt nem ért véget: a királyi család egyik szakértője, Ed Owens, élesen bírálta Harryt és Meghant, amiért – az incidens ellenére – később a nyilvánosság előtt teregették ki a szennyesüket. Owens a Mirror „Pod Save The King” című podcastjában a következőképpen fogalmazott: „Az elmúlt három év nagy részében a sussexiek nyíltan teregették ki a családi szennyest – ez pedig óriási kárt tett abban a gondosan felépített képben, amely a boldog, egységes családi életet mutatta.” A szakértő szerint a publikum elé tárt, belső feszültségekről szóló történetek nemcsak a királyi család imázsát tépték meg, hanem mélyebb, talán már soha be nem gyógyuló sebeket is ejtettek a rokoni kapcsolatokon, a „boldog família” hivatalos narratívája helyét pedig egy sokkal bonyolultabb, konfliktusokkal és fájdalmas döntésekkel teli valóság vette át.

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.