Harry az őrületbe kergeti Meghant: a herceg átvett egy idegesítő szokást Károlytól, felesége ki nem állhatja, amit művel

Állandóan lekapcsolja az összes lámpát

Meghan szerint Harry örökölt apjától egy bizonyos szokást, amivel nem egyszer kihozta már őt a sodrából: a hercegné szavaiból kiderült, hogy Károly fiatalabbik fia nagyon odafigyel arra, mennyi áramot használ otthon, így mindig lekapcsolja az összes lámpát a házban, hogy ne fogyassza feleslegesen és szükségtelenül az elektromosságot. Harry tehát megszállott, ha erről a dologról van szó, ami összességében persze Meghan szerint sem egy rossz dolog, de a hercegné kezdetben egyáltalán nem volt hozzászokva ehhez a tudatos életformához, habár kapcsolatuk óta már sokat fejlődött ezen a téren. A hercegi pár például elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ra elérik a nettó nulla szén-dioxid kibocsátást a környezettudatosság szellemében, így Meghan és Harry határozottan kiállnak amellett, hogy igenis minden ember felelősséggel tartozik a Föld megóvásáért. Van egyébként még egy szokás, amit Harry apjától vett át, mégpedig a szemétszedés iránti rajongás, ugyanis a király korábban sokszor elvitte fiait, hogy közösen összeszedjék az eldobott hulladékokat. Egy alkalommal például az iskolai szünetük alatt a két herceg Norfolkban gyűjtötte a szemetet Károly kérésére, ám ezt a feladatot Vilmos és Harry is szívesen végezte, hiszen teljesen normális és alapvető tevékenységként tekintettek erre a „munkára”, ugyanis úgy gondolták és gondolják a mai napig, hogy ezt minden embernek feladata lenne elvégezni.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Bourbon Leonóra spanyol királyi hercegnőre mindenképp érdemes vetni egy pillantást, ugyanis a szőke szépség olyannyira elbűvölő, hogy a férjjelöltek valószínűleg már most sorban állnak érte.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...