Sztárok

Kitálalt Meghan Markle exférje: csúnyán kihasználta, majd eldobta magától a sussexi hercegné

Mélyen megsebezte exférjét

Andrew Morton királyi szakértő az egyik könyvében azt írta Meghanről, hogy már a 2010-es évek hajnalán úgy viselkedett, mint holmi elkényeztetett hollywoodi hercegnő. Morton szerint mindezt az is bizonyítja, hogy Markle postán küldte vissza azt a gyémánt eljegyzési gyűrűt, amit annak idején elhidegült férje ajándékozott neki. Engelsont állítólag nagyon érzékenyen érintette e felettébb barátságtalan gesztus. A fáma szerint az amerikai producer ekkor éktelen haragra gerjedt, s háborgó érzelmeit a külvilág előtt is csak óriási nehézségek árán tudta palástolni. Morton azt írta, Engelson egyik jó barátja bizalmasan elárulta, az exférj akkoriban úgy érezte, a most 39 éves hercegné úgy kezelte őt, mint egy apró koszdarabot, ami a cipője talpára ragadt.

Meghan gyors és meglepő döntésében állítólag az is szerepet játszott, hogy Engelson nem vitte magával a majdani hercegnét a 2013-as Oscar-gálára. Hogy mi a teljes igazság, talán sosem derül ki, ám Meghan egykori barátnője és bizalmasa, azt mondta, ahogy a 39 éves híresség intézte a válást és a szakítást, az olyan volt a producer számára, mintha valaki kihúzta volna a lába alól a talajt. A férfin a fáma szerint súlyos, nehezen gyógyuló sebet ejtett a hirtelen jött szakítás.

Abby Wathan, Meghan másik régi jó barátja ellenben - lakonikus tömörséggel - azt nyilatkozta, a majdani hercegné és a producer egyszerűen nem illettek össze.

Valószínűleg sokunk emlékében él még az ikonikus duó, az ördög jobb és bal keze, akik megint dühbe jönnek. Sajnos 2016-ban elhunyt mindannyiunk kedvencét, Bud Spencert. Terence Hill, azonban nem csak egy általa nagyon kedvelt színészt, hanem legjobb barátját veszítette el, akiről úgy tűnik, hogy egy napra sem feledkezik meg.

Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.