Sztárok

Till Attila 22 év után távozik a Megasztárból, de a zsűrit is lecserélik: ők lesznek a legendás műsor új arcai

Till Attila 2003 októberében debütált műsorvezetőként a TV2 kultikus tehetségkutatójában, és azóta minden évadban visszatért. A következő szezonban viszont megszakad ez az örvendetes hagyomány, sőt a zsűrit is lecserélik.

Meglepő személycserék a Megasztárban

2003 októberében debütált a TV2 képernyőjén az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb és legnagyobb kultusz övezte magyar tehetségkutató műsora, a Megasztár. Az azóta eltelt huszonkét év során több korszakos tehetség is feltűnt a mezőnyben, a zsűriben pedig a hazai szórakoztatóipar olyan jeles képviselői is felbukkantak, mint Fenyő Miklós vagy Presser Gábor.

A Megasztár eddig hét évadot ért meg, az eddigi utolsó szezon - 12 év szünet után - 2024 szeptemberében startolt el, és decemberben ért véget. A műsor története során rengeteg alkalommal cserélődött már a zsűri összetétele, azonban volt egy biztos pont, akire a nézők mindig, minden évadban számíthattak: a műsorvezetői teendőket a kezdetektől egészen 2024 végéig a jeles televíziós, Till Attila (alias Tilla) látta el.

Humorával, közvetlenségével, lazaságával és empátiájával Tilla sokat tett azért, hogy a Megasztár válogatói és élő adásai is szórakoztatóak, élvezetesek és hangulatosak legyenek. A közönségnek valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy valaha is érkezhet olyan Megasztár-évad, melyben már nem Tillát láthatjuk slágfertig "porondmesterként".

Nos, most mégis elérkezett ez a pillanat. A TV2 nemrégiben jelentette be, hogy lecserélik a Megasztár összes ismert arcát: nem csupán Tilla távozik a produkcióból, de az előző évad zsűrijétől is búcsút kell vennünk - derül ki a Médiapiac cikkéből.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Öröm az ürömben, hogy a Megasztár nyolcadik szezonja egyébként csak 2025 őszén indul majd el, vagyis rendelkezésünkre áll majd néhány hónap, hogy hozzászokjunk a vátoztatásokhoz.

Nos, ennyi felvezető után lássuk, milyen új arcokkal veszi majd kezdetét a műsor következő évadja!

Lapozz tovább, a cikk a galériában folytatódik!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.