Nőideáljáról és gyerekkori szerelméről mesélt a Sztárban Sztár énekese: ezt keresi egy lányban a fiatal tehetség

Már a második adásán is túl van a Sztárban sztár idei évada. A műsor egyik legígéretesebb versenyzője a fiatal tehetség, Marics Peti, aki nemrég a nőideáljáról és a gyerekkori szerelméről vallott.

Fiatal és tehetséges

Ismét Magyarország legsokoldalúbb előadóját keresi a TV2: nemrég elstartolt a Sztárban Sztár! nyolcadik szériája, melyben újabb hírességek szállnak harcba, hogy hétről hétre hazai vagy külföldi zenei legendák bőrébe bújva bizonyítsanak. Az idei versenyzők között szerepel a fiatalabb generáció egyik nagy kedvence, Marics Peti, a Valmar formáció tagja, aki már az első élő showban levette a lábáról a közönséget, no meg a zsűrit is. Olyan hitelesen alakította a Maneskin zenekar frontemberét, hogy rögtön meg is nyerte az adást, hiszen az összesített lista élén végzett, ráadásul a múlt vasárnap is sikeresen zárult a számára. Az énekes nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, a rajongótábora pedig egyre nagyobb méreteket ölt, főleg mióta a műsornak köszönhetően több oldaláról is megismerhették a nézők. Magánéletéről nem sokat lehet tudni, nemrég azonban elárult néhány érdekességet, többek között például azt, milyen számára az ideális nő. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Palya Bea már izgatottan várja, hogy a Sztárban sztár! színpadára léphessen. Kevesen tudják róla, de nem áll tőle messze az átváltozás művészete: vajon a showműsorban is sikerrel jár?

Leadfotó: Instagram/ mricch_official

Oldalak

Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.