Sztárok

Megcsalta férjét a brit hercegnő: titkos viszonyt folytatott egy íróval, aki szakításuk után öngyilkos lett

Margit hercegnővel való románca miatt ölhette meg magát a híres dzsesszzongorista és író, Robin Douglas-Home, miután Erzsébet királynő húga egy szívszorító búcsúlevélben vetett véget viszonyuknak.

Több szeretője is volt

A néhai II. Erzsébet királynő húga, Margit mindig is kilógott a brit királyi családból vadócsága, nemtörődömsége, túlzott szabadságvágya és magánéleti botrányai miatt. A 2002-ben elhunyt hercegnő kicsit olyan volt, mint Harry herceg: pontosan tudta, hogy soha nem lesz belőle uralkodó, így szerette volna úgy kiélvezni az életet, ahogyan csak lehet. Éppen ezért nem fogta vissza magát semmilyen téren: amikor csak tudott, partit adott, alkoholt fogyasztott és sokat dohányzott, a férfiakat falta, ezekkel pedig megannyi fejfájást okozott nővérének és az egész palotának. A szerelemben azonban nem volt szerencséje: bár az erősebbik nem képviselőiből jó párat elfogyasztott, a fekete báránynak számító Margit végül sosem mehetett férjhez ahhoz a férfihoz, akit igazán szeretett. Ő nem volt más, mint a brit Királyi Légierő tisztje, Peter Townsend, aki 16 évvel volt idősebb a hercegnőnél, megismerkedésük idején pedig házas férfi volt, ám időközben elvált, és házassági ajánlatot tett Margitnak. A hercegnő természetesen igent mondott, de az anglikán egyház elutasította a frigyet, ezáltal pedig Erzsébet sem támogatta az esküvőt, mondván a házasság minden királyi és keresztény hagyománnyal szembemenne. Margit nagy nehezen belenyugodott a sorsába, öt évvel később, 1960-ban pedig végül feleségül ment Antony Armstrong-Jones fényképészhez, akivel akkor egy ideje már viszonyt folytatott, de sosem volt olyan szerelmes a férfiba, mint annak idején Townsendbe. Éppen ezért talán nem is olyan meglepő, hogy hűséges sem sokáig volt férjéhez: több férfival is megcsalta őt, többek között Robin Douglas-Home-mal, egy brit politikus unokaöccsével, aki nemsokkal azután, hogy Margit szakított vele, öngyilkos lett.

Margit és férje, Antony házassága két gyermekük ellenére sem volt boldognak mondható, így mindketten hamar romantikus viszonyt kezdeményeztek másokkal. A hercegnő állítólag megcsalta Antonyt többek között lánya keresztapjával, Mick Jaggerrel és Peter Sellers színésszel is, valamint Robin Douglas-Home dzsesszzongoristával és íróval, aki nem mellesleg Diana hercegné apjának unokatestvére volt.
Kattints a további képekért!

A fotót a hercegnő férje készítette a brit királyi család tagjáról, aki óriási port kavart a felvétellel.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!