Sztárok

Sosem tudott megbékélni túlsúlyával, maga alá gyűrte a depresszió: 49 évesen menekült az öngyilkosságba a legendás magyar színésznő

Pedig fényesen indult Mányai Zsuzsa művészi karrierje: neves színészek gyermekeként hamar megtalálta a számítását a világot jelentő deszkákon. Aztán mégis jött a szomorú zuhanórepülés, és végül már nem lehetett megállítani a lejtőn a közönség nagy kedvencét, aki 1999 januárjában önkezével vetett véget életének.

Nem volt kérdés, hogy követi szüleit a színészi pályán

Mányai Zsuzsa 1949. július 25-én, Budapesten látta meg a napvilágot, vérbeli színészcsaládba született: édesanyja, Simon Zsuzsa és édesapja, Mányai Lajos egyaránt a szakma valóságos mesterei voltak. Nem volt kérdés, hogy gyermekük is követi őket a színészi pályán. Mányai Zsuzsa 1971-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s kezdő színésznőként a következőt nyilatkozta: "…elsősorban apám és anyám próbamódszerére emlékszem vissza. Apám mindig leírta szerepeit, néha többször is, és megtanulta. Aztán elővett két labdát, s itthon úgy mondta a szöveget, hogy labdázott közben. Ilyen módon ellenőrizte, hogy akkor is tud-e koncentrálni a szövegre, ha a figyelmét szándékosan eltereli valamivel. Anyám lélektani alapon épített, azt kereste, honnan és hová jut el a figura, mi a helyzete a darabban. Ilyen pszichológiai alapon rendez az Irodalmi Színpadon, a főiskolán, vagy játszik a Thália Színházban. Kétféle ember ötvöződött bennem, kétfajta tudást kell lepárolnom, egyesítenem, összegeznem, ha sikerül egy hosszú pályán. De remélem, kivágom magam…" Kivágta magát. Már a hetvenes években felfedezték különleges tehetségét: főként komikaként és különböző karakterszerekben aratott fényes sikereket. (Lapozz, cikkünk a galériában folytatódik!)

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A napokban elhunyt színművésznő, Géczy Dorottya néhai férje, Rozsos István kiugró tehetségnek számított, életét mégis kettétörte a viharos 20. századi történelem.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...