Kétszer ment feleségül homoszexuális férfihez Európa híres színésznője: ő is az ágyába csábította saját nemét

Lotte Lenya a Koldusopera első női főszereplőjeként írta be örökre nevét a színháztörténetbe, azonban nem csupán tehetsége miatt érdemes megemlékezni róla, hanem azért is, mert élettörténete pont olyan drámai, mint bármelyik szerep, amelyet színpadon vagy vásznon játszott.

Kivételes dolgok történtek vele

Lotte Lenya 1898. október 18-án látta meg a napvilágot Bécsben Karoline Wilhelmine Charlotte Blamauer néven, egy munkáscsalád öt gyermeke közül harmadikként. Élete nem indult könnyen: alkoholista apja sokszor bántalmazta fizikailag, s bár a világot jelentő deszkákra már hatéves korában ráléphetett, tizenegy évesen prostituáltként dolgozott – igaz, iskoláit így is sikerült elvégeznie. Szülei végül a Zürichben élő gyermektelen nagynénihez küldték, hogy hozza rendbe életét, de itt sem részesült normális bánásmódban, végül rokona barátai fogadták be – a kislány ekkoriban döntötte el, hogy művészi pályára fog lépni. Egy magyar balerina, Herczeg Steffi vette őt a szárnyai alá, ennek köszönhetően pedig egyre többen figyeltek fel rá. A második világháború után Lenyára változtatta nevét, majd hamarosan egy fényesebb karrier reményében 1921-ben Berlinbe költözött, ahol szép lassan ugyan, de végül megtalálta a siker felé vezető utat, ami számos kalandot és izgalmat rejtegetett számára. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

William Haines az 1930-as évek egyik legnagyobb sztárja volt, akit nemcsak tehetséggel, de sármos vonásokkal is megáldott a sors, éppen ezért számtalan nőt magába bolondított – a hölgyeknek azonban sosem volt nála esélyük, ugyanis a férfiakhoz vonzódott. Élete szerelmével közel 50 évet töltött együtt.

Leadfotó: Abraham Pisarek/ullstein bild via Getty Images

Forrás: Berliner Philharmoniker

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.