Sztárok

Letartóztatták Alyssa Milano színésznőt

A Bűbájos boszorkák című sorozat sztárja a közösségi oldalán számolt be az esetről.

Nem boszorkányság a vád ellene

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Kedden maga a színésznő jelentette be, hogy letartóztatták a washingtoni Fehér Ház előtti demonstráción való részvételéért. A politikai aktivistaként is tevékenykedő Alyssa Milano több társával együtt azért tüntetett, hogy fellépést sürgessenek a szavazati jogokkal kapcsolatban.

Épp most tartóztattak le amiatt, mert követelem a Biden adminisztrációtól és a szenátustól, hogy a mandátumukat arra használják fel, hogy megvédjék a szavazati jogainkat. Áll ki mellettünk és hívjuk fel a Fehér Ház figyelmét arra, hogy a szavazati jog mindenkit megillet, függetlenül attól, hol lakik az illető” – írta ki az Instagram-oldalára a leginkább a Bűbájos boszorkák című sorozatból ismert 48 éves Milano.

A letartóztatásra azután került sor, hogy egy rendőrtiszt figyelmeztette a tüntetőket, hogy szabálysértést követnek el azáltal, hogy az utcán gyülekeznek és akadályozzák a forgalmat.

Az amerikai szenátus a tervek szerint október 20-án, szerdán dönt arról, hogy folytatja-e a szavazás szabadságáról szóló törvény fejlesztését, amely többek között megkönnyítené a szavazásra való regisztrációt és a választások napját szabadnappá nyilvánítaná, ezzel elősegítve minél több választópolgár számára a szavazáson való részvételt, akár a lakóhelyétől eltérő helyszínen is. A republikánusok minden erejükkel azon vannak, hogy akadályozzák a rendelkezés életbe lépését.

A hatból öt gyermeke kísérte el Angelina Jolie-t legújabb filmje bemutatójára. A Brad Pittel közös első vérszerinti gyermekükből, Shiloh-ból csodaszép fiatal hölgy lett, Zahara pedig édesanyja ruhájában jelent meg a premieren, amit a színésznő egy Oscar-gálán viselt korábban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.