Sztárok

Leonidasz vs. Alekosz! Ki a görögebb görög?

A Való Világ első kiesett játékosa bosszankodva hallja, hogy Alekoszt nevezik görög istennek helyette, ezért meg szeretné mérettetni magát vele, hogy végre kiderüljön: kit illet meg a görög isten cím?

A játék ugyan még hat hétig biztosan tart, Leonidász azonban már most készül a nagy küzdelemre, ráadásul úgy, hogy Alekosz még csak nem is tud a tervéről.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az anyukák kedvence ugyanis megelégelte, hogy nem őt könyvelték el a görög hódítónak, ezért egy baráti hangulatú összecsapáson kívánná összemérni az erejét Alekosszal, hogy eldőljön, ki érdemli meg igazán a görög címet.

A házi „olimpián” persze nem a hagyományos sportágakban küzdenének meg, inkább amiben mindketten otthon vannak: a zenélésben. De hogy Alekosznak is kedvére való legyen a versengés, csajozásban is megmérettetne a két Villagörög.

A hangszeres és énekes produkciókra Leonidasz már el is kezdte a készülődést, hiszen a görög tradíciókat követve feldolgozott egy dalt, amit nemsokára elmaradhatatlan buzukijával stúdióban is felénekel.

A produkciót párbajdalnak szenteli, és csak remélni tudja, hogy Alekosz nem egy mulatósdallal fogja lekenyerezni a zsűrit, hanem ő is a görög hagyományokhoz ragaszkodva egy származásához méltó dalt választ ellene – persze csak abban az esetben, ha el is fogadja az exvillalakó lelkes hadüzenetét. 

Persze Leonidasznak nem célja Alekosz megsemmisítése, hiszen ahhoz hatalmas rajongótáborának is lenne egy-két szava, inkább csak játékos versengés formájában próbálná megismertetni származását a magyarokkal is. A 20 éves fiú nem titkolt vágya ugyanis, hogy Alekosszal az országot járva népszerűsítsék a görög kultúrát a Villa után.
 

Oldalak

Sztárok
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...