Magyar író is szerelmes volt Hitler kedvenc filmrendezőjébe: egyik hódolója öngyilkos akart lenni, miután visszautasította

A náci idők német filmgyártásának "nagyasszonya", Leni Riefenstahl sok mindenkivel került közelebbi viszonyba, amikor kedve, vagy érdeke úgy diktálta. Többek között a 20. századi magyar kultúra egyik jeles egyéniségét is magába bolondította, aki több filmjének forgatókönyvírója lett, s bár a férfi nagyon bízott abban, hogy együtt élik le az életüket, a történet végül más fordulatot vett.

Hitlert is lenyűgözte

Leni Riefenstahl 1902. augusztus 22-én, Berlinben született kispolgári családban: szülei akaratával szembeszállva balett-táncosnőként kezdte pályafutását, s noha tehetségesnek bizonyult, egy baleset következtében abba kellett hagynia a táncot és színésznőnek tanult. A karrierje rövid időn belül beindult, első filmszerepe a Korda Sándor rendezte Tragédia a Habsburg-házban című német némafilmben volt 22 esztendős korában. Azonban nemcsak művészi tehetsége, hanem figyelemre méltó külső adottságai is hamar megmutatkoztak: a férfiak többsége nem tudott ellenállni bájos, már-már kislányos szépségének, ő pedig kihasználta a helyzetet, s élete során számtalan szerelmi kalandba bonyolódott. A rendezőnő hódolói között tartják számon hazánk egyik legelismertebb íróját is, aki menthetetlenül beleszeretett, s már a közös életet tervezte vele, ám a dolgok végül máshogy alakultak…

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Adolf Hitlernek meglepő betegsége volt, ami miatt krónikus puffadásban szenvedett. A kontrollálhatatlan szélgörcsök mellett Hitler fejfájástól, gyomorgörcsöktől, székrekedéstől, hasmenéstől és más egészségügyi problémáktól is szenvedett. Dr. Ernst Gunther Schenck szerint Hitlernek három súlyos betegsége volt. E betegségek között volt a vastagbélgyulladás, amely valószínűleg az irritábilis bél szindrómát jelentette, és székrekedést és hasmenést foglalt magában.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.