Lemondott Sebastian Kurz az osztrák kancellár - korrupcióval vádolják

Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően bejelentette, hogy lemond tisztségéről annak érdekében, hogy enyhítse a kormányzati válságot, amelyet az ügyészek bejelentése váltott ki, amelyben korrupcióval vádolják.

Korrupciós vádak és házkutatás

A 35 éves Sebastian Kurz az osztrák parlamenti pártok képviselőivel való egyeztetés után hozta meg a döntést. Ám a lemondás ellenére az élvonalbeli politikában marad: azt mondta, hogy megtartja pártelnöki tisztségét a Néppártban. Ő maga az utódjaként a bizalmasát, Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta a lemondását bejelentő sajtótájékoztatón az Euronews szerint. Annyi bizonyos, hogy egyelőre a teendőit csakugyan Schallenberg veszi át.

Viszont kérdés, mit fognak erre reagálni a Zöldek, akik pénteken kijelentették, hogy Kurz nem maradhat kancellár, és követelték, hogy pártja „feddhetetlen személyt” jelöljön helyette.

Az ellenzéki vezetők felszólították Kurzt, hogy mondjon le, és teljes mértékben vonuljon ki a politikai életből. Mindez azután történt, hogy korrupciós vádak fogalmazódtak meg ellene.

A Krone Zeitung szerint a botrány akkor robbant ki, amikor a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) szerda délelőtt házkutatást tartott a Néppárt (ÖVP) bécsi központjában és a kancellári hivatalban is. Az érintettek mind Kurz bizalmi emberei.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Ha te is nézted a Gyilkos elmék című sorozatot, bizonyára emlékszel Emily Prentiss különleges ügynökre. Az őt alakító színésznő, Paget Brewster ma már az ötvenes éveiben jár, és nem egészen úgy néz...
Sztárok
2025 tényleg a változások éve lesz a sussexiek házasságában? Nos, egyesek szerint van egy férfi Meghan múltjában, akin a hercegné még nem biztos, hogy teljesen túltette magát, erre utal az is, hogy...
Egészség
A hozzá hasonló zöldségeknek is van különleges tulajdonsága, de csak ez tartalmaz egy speciális összetevőt, ami alaposan csökkenti a rák kockázatát.
Sztárok
A 35 éves hollywoodi sztár mindig kitesz magáért, ha a vörös szőnyegre lép, ez pedig most sem volt másképp, így nem csoda, hogy minden tekintetet magára vonzott.
Lifestyle
Népszerű programban rejtőzött el az egyik vírus, és sajnos képtelenség eltávolítani, újra kell telepíteni a Windowst miatta.
Egészség
Talán még nem hallottál erről a "trükkről", pedig a szakértők szerint állítólag egy kis só a nyelv alá téve segíthet a jobb alvásban.