Lehull a lepel - ByeAlex kitárta lelkét a nagyvilágnak

ByeAlex saját blogján osztotta meg véleményét a médiáról, illetve írt a Kedvesem című dal lényegéről. A zenész őszintén beszél a rettegésről és érzelmeiről.

Olvasd el ByeAlex bejegyzését:

"A Dal című műsor abszolválása óta, több helyütt találkoztam már azzal a médiás viselkedéssel, hogy felháborodnak, ha esetleg nemet mondok. Tovább is mennek ennél. Kikérik maguknak, megsértődnek, és sokszor még ellenséget is képesek látni benned. Pedig, a NEM az nem feltétlenül minősít, csak legfeljebb elhatárol… Azért ehhez jogunk van, nem?

Hívtak olyan műsorba is, ahová bokrosodó teendőink közepette, nem tudtunk elmenni. Abban reménykedtünk, hogy majd Malmö után is érdekesek lehetünk, hiszen – vélhetően – sokkal értékesebb tapasztalatokat tudok majd megosztani akkor, ha visszatérek, és már más aspektusokról is beszélhetek. Mostanra lerágott csont lett már ez az egész EU Víziós mizéria; nemigen tudok már mit hozzátenni: elmondtam mindent, amit lehetett.

Szóval, gondoltuk, amúgy is jó teszt, ha látjuk, hogy bizonyos műsorok csak a személyemre alapozott nézőszám-bevonzás miatt akarnak-e engem, vagy a Vízió után is azt látják, amit mi is (én is) szeretnék. Hogy produktív előadó vagyok, akiben van valami, aki jó dalokat tud írni generáció-függetlenül is. Volt, aki megbukott a teszten, hiszen csak akkor látna szívesen Malmö után, ha jó eredményt érnék el. (Ugyan, azt nehéz volna definiálni, hogy mi is lehet a „jó” eredmény.)

Ez volna a támogatás emberek? Ez? Akarunk, amíg lehet veled teperni, de ha esetleg hibázol, menj gázkamrába?

A Kedvesem dal pont ez ellen szól. Pont egy olyan történetet ír le, hogy milyen az, ha valaki olyan lép be az életünkbe, aki mellettünk van akkor is, ha mi vagyunk a földkerekség legutolsó, legelesettebb emberei… Ezért van az, hogy ez a karakter a „végtelennel ujjat húz, és sosem retteg…”

Én is igyekszem sosem rettegni; higgyétek el nekem, de tudom, hogy ez nem egyszerű. A nyugati világ a félelem indíttatásából cselekszik. Az egész civilizáció a haláltól való félelem miatt olyan, amilyen. Minden innen indul, és minden ebben ér évet. Igyekszünk földi életünk alatt megszerezni magunknak mindent, amire úgy érezzük, hogy szükségünk van a jólétünk eléréséhez. Jószágokat gyűjtünk, ha úgy tetszik. Ha nem tudunk elég javat felhajtani, mert nincs hozzá megfelelő egzisztencia, akkor az romokba fogja dönteni a napjainkat. Rosszkedv, depresszió, félelem, rettegés… Én is éltem ám ilyen világban; nem is kevés ideig. Pontosan tudom én magam is, hogy milyen a munkaügyi központokban kiszolgáltatottan álldogálni, és kétségbeesett szemekbe belebámulni… Pislákolni a semmibe, és nem látni a végét.