Megrendítő titok látott napvilágot Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán szerelméről: a színésznő megérezte, amikor kedvese elhunyt

Latinovits Zoltán 44 éves korában, a balatonszemesi vasúti átjáróban vesztette életét. A halálával kapcsolatos hírek csak jóval a tragédia után kezdtek terjedni, a színészkirály nagy szerelme, Ruttkai Éva azonban tudat alatt érzékelte, hogy nagy baj történt.

Sosem látták ilyennek

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán számos filmben és darabban alakítottak szerelmespárt, a köztük lévő szenvedély pedig a kulisszák mögött is perzselő volt. A két legenda 1960-ban ismerkedett meg, ekkor a művésznő még Gábor Miklós felesége volt, akitől 1953-ban lánya is született, házasságuk azonban az évek múltával egyre inkább kihűlt, kapcsolatuk végére pedig a színészkirály érkezése tett pontot. Elsöprő, legendás szerelem volt az övék, melynek csak a halál vetetett véget: mint ismert, Latinovits 1976. június 4-én lépett a vonat elé Balatonszemesen, ám a körülmények még mindig homályosak, a tragédia körül pedig mind a mai napig sok a kérdőjel. Nemrég azonban napvilágot látott egy megindító, eddig sosem hallott titok, melyből kiderül, hogy Ruttkai megérezte szerelme halálát. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Valójában sosem szívlelte egymást a két jeles színművész, ez pedig sokszor problémák forrása volt, hiszen egy időben közös teátrumban - a legendás Vígszínházban - dolgoztak.

Leadfotó: Fortepan/ Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.