Újabb biztató hírek érkeztek Kulka Jánosról! Ezt mondta a színész állapotáról egy barátja

Gyorsabban gyógyul, mint várták
Kulka János állapotáról utoljára múlt szerdán adtak ki hivatalos közleményt, amelyben leírták, a színész gyorsabban gyógyul, mint ahogyan arra számítani lehetett. Ennek ellenére még hosszú hónapokra lesz szüksége ahhoz, hogy teljesen felépüljön.
"Nagy örömmel tesszük közzé Kulka János családjának legújabb közleményét:
Nagyon hálásak vagyunk a rajongóktól, ismerősöktől az elmúlt két hétben kapott sok segítségért, támogató üzenetért és a biztató szavakért, melyeket igyekeztünk János felé tolmácsolni és amelyekből mi is sok erőt merítettünk. János állapota az orvosok korábbi várakozásaihoz képest gyorsabban javul. A rehabilitációja, amely előreláthatóan hónapokat vehet igénybe, megkezdődött. Környezetével minden gond nélkül kommunikál, egyre több mindent képes a maga megszokott módján és humorával kifejezni. Orvosai pillanatnyilag további kórházi kezelést javasoltak, ahol kizárólag a család és a legszűkebb baráti köre látogathatja." - olvasható a közleményben, melyet a Katona József Színház Facebook-oldalán osztottak meg egy fotó kíséretében.
Kulka János már nincs az intenzíven
Kulka János kikerült az intenzívről! Az imádott színész visszanyerte életkedvét is






















