Sztárok

Hihetetlen, mit engedett meg gyerekeinek a sztáranyuka - Tombol az internet népe

"Egyesekre nincs jó hatással"

"Amikor még baba volt az egyik, a férjem belerakta őt a bébihordozóba, aztán úgy mentünk ide-oda. Vett valahol egy alkoholmentes sört, majd a baba odanyúlt és a szájához akarta emelni. Ez egy szentimentális dolog nekünk, valamilyen szinten így kötődnek az apjukhoz. Ez lényegében csak egy buborékos ital. Nincs benne semmi. Tök sokat beszélünk velük a józanságról, hogy apa miért nem ihat például. Reggel leültettem a gyerekeket a Zoom elé, aztán volt 15 perc szünetük: megyek be 9:30-kor és látom, hogy isszák a sört, miközben megy a kamera. Arra gondoltam, mi a francot fognak gondolni a szülők és a tanárok most rólam? Aztán emlékeztettem magam, hogy ne érdekeljen, Kristen. Mondhatják, hogy rossz példát mutatok, de ez nem igaz, mert alkoholmentes az ital. Ez abból a szempontból jó is, hogy vitát nyithat arról, apának miért nem szabad innia. Mert egyesekre nincs jó hatással" - mondta a színésznő, aki férjére, a hajdani kábítószerfüggő Dex Shepardre utalt. A férfi állítólag már évtizedekkel ezelőtt felhagyott a szerrel. A követők számára amúgy az is furcsa, hogy Bell mindig kitakarja a kicsik arcát a családi Insta-fotókon, a "söröztetés" azonban belefér neki.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó „lett szomjasabb” egyik napról a másikra: több olyan apró...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...