Sztárok

Fontos kezdeményezéshez adták a nevüket a magyar sztárok: Kovács Patrícia, Gelencsér Timi és Ember Márk is segítik az ügyet

Sérült fiatalokkal tekertek együtt a sztárok egy integrált mozgásóra keretében, hogy felhívják a figyelmet a kis adományok fontosságára. A jó ügyért többek között Kovács Patrícia, Gelencsér Timi és Ember Márk is edzőruhát húzott.

Hazai sztárok is támogatják a kezdeményezést

A SUHANJ! Alapítvány 12 éve osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal elő fiatalokkal. Non-profit szervezetként olyan gyerekeknek biztosítanak heti rendszerességgel sportolási lehetőséget, akik ezt sehol máshol nem kapják meg. A SUHANJ! Fitnessben, Magyarország egyetlen teljesen akadálymentes edzőtermében szerveznek ingyenes, integratív fejlesztő edzéseket autista, értelmi-, látás-, mozgássérült gyerekek csoportjainak. Úszás programjukban a fogyatékossággal élő gyermekeket megtanítják úszni, illetve szintén heti rendszerességű vizes foglalkozásokon fejlesztik őket. Ezen foglalkozásaik havi költsége 1 millió forint, így mindig nagy szükség van a segítségre, hiszen az alapítvány kizárólag magánszemélyek és cégek adományaiból működik. Céljuk most 8 millió forint összegyűjtése, melyből 8 hónapon át, a tanév végéig tudják biztosítani ezt a nélkülözhetetlen, rendszeres sportolási lehetőséget a fogyatékkal élő gyermekeknek. Az alapítvány keddi integrált mozgásóráján több hazai sztár is részt vett, hogy együtt hívják fel a figyelmet a kis adományok fontosságára: a SUHANJ! egyik alapítója és nagykövete, Kovács Patrícia, valamint Gelencsér Timi, Ekler Luca paralimpiai bajnok, Vajda Luca, Ember Márk és Rónai Egon is együtt tekert a sérült fiatalokkal.

suhanj alapitvany

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Anne Hathaway igazán nosztalgikus hangulatba került a Neveletlen hercegnőt visszanézve, a színésznő el is érzékenyült karrierje kezdetére visszatekintve, valamint azt is elárulta, hogy az egyik...
Lifestyle
A Mars titkai folyamatosan meglepetést okoznak a kutatóknak. Most az InSight űrszonda adatai szállították a nagy leleplezést!
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!