Sztárok

Kovács Patrícia 10 év után visszatért a Vígszínházba

Kovács Patrícia visszatért a Vígbe

"Most éppen egy bemutatóra készülök, ami mindig izgalmas, ráadásul tíz év után játszhatok újra a Pesti Színház színpadán és remek kollégákkal dolgozhatok. Halász Judittal és Stohl Andrással már korábban is játszottunk együtt éveken át, Petrik Andreával és Wunderlich Józseffel viszont most kerültünk először egy előadásba. A Bella Figura egy szórakoztató, éles és korszerű modern darab, ami egyfelől azért érdekes, mert a rendezője Török Feri, a Moszkva tér és számtalan magyar kultfilm rendezője, másfelől azért, mert kaptam egy ellentmondásos, negatív karaktert, amit színészként nagyon élvezek. Szerintem egy nagyon jól működő mix lettünk, kialakult közöttünk egy közös színházi nyelv, örömmunka volt, amit február 27-én élőben, online tekinthet meg a közönség először. Nagyon reméljük, hogy hamarosan offline is lehetőségünk lesz bemutatni" - mesélte riporterünknek Patrícia, aki amellett, hogy az előadás premierjére készül, folyamatosan forgat az RTL Klub műsorvezetőjeként.

Riportműsort vezet

A csatorna újdonsága, a Nagy szám című riportfilmsorozat márciusban indul a színésznő műsorvezetésével, amelyben hírességeket mutat be majd eddig ismeretlen oldalukról, egy számukra fontos és meghatározó zeneszámon keresztül. A színészek, zenészek, tévés személyiségek életútja mellett produkcióra is számíthatunk, ugyanis az adásban maguk is előadják a meghívottak a "nagy számukat". Kovács Patrícia lelkesen mesélt a feladatról, ugyanis a színház mellett a tévézés is nagyon fontos számára.

"Ez a műsor azért izgalmas, mert az ismert vendégek valódi arcát mutatja meg. Egy-egy közszereplőről sokan vélekednek tévesen, elítélik őket, miközben egyáltalán nem ismerik az illető saját történetét. Ez a műsor a zenén keresztül felfedi a meghívottak legérzékenyebb, legőszintébb érzéseit és sok soha eddig el nem mesélt történetre derül fény" - kecsegtetett bennünket a műsorvezetőként visszatérő színésznő.

Azt már most lehet tudni, hogy a műsorban feltűnik majd többek között Liptai Claudia, Barabás Éva, Szellő István, Fluor Tomi és Pataky Attila, a szerda esténként futó adások pedig visszanézhetők lesznek a csatorna online platformján is.

Érdemes figyelni a feltörekvő színésznőt, mert sokat fogunk még róla hallani.

Leadfotó: Dömölky Dániel
Fotó: RTL Klub, Vígszínház

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.