Sztárok

Riválisok vagy barátnők? Koncz Zsuzsa, Zalatnay Cini és Kovács Kati elmondták az igazságot

Közös ágy

A 73 éves Koncz Zsuzsa a műsorban felidézett egy 1971-es külföldi fesztivált, ahol közös fénykép készült róluk, és ahol Cini az ő amerikai zászlós ruhájában látható. Sőt, az is kiderült, a három sztárnak közös szobát foglaltak." Zalatnayval a családi ágyban aludtunk"-idézte fel emlékeit Koncz Zsuzsa, aki mellett Zalatnay Cini is megszólalt a közös szállást illetően. "A közös ágyra én speciel nem emlékszem, de simán elképzelhető. Hiszen barátnőknek nem mondanám magunkat, de jóban voltunk egymással, nem volt féltékenykedés és rivalizálás" - nosztalgiázott Cini a Blikknek, akinek véleményét Kovács Kati is osztotta." Ez nagyon édes volt, amikor megérkeztünk ebbe a szállodába. A Magyar Televízió úgy akarta, hogy egy helyen legyünk, ne mindenkinek külön szoba jusson, de szerintem az nem is lett volna jó. Ahogy a két lány meglátta a nagy franciaágyat, mindketten rávetették magukat, mint a gyerekek. Egy fekhely volt külön, és mondtam nekik: én jártam a legjobban, mert így csendben, nyugodtan alhatok. Szép emlékek, szinte gyerekek voltunk, fiatalok, tele reménnyel, mindenféle ellenségeskedéstől mentesek. Nem volt elkülönülés, mint most, mindenki megy a saját csapatával, és nem találkoznak egymással a zenészek" - mondta a Blikknek Kovács Kati.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: facebook.com/zalatnaysaroltaoffical ,facebook.com/koncz.zsuzsa, facebook.com/kovacs.kati.rajongoi.oldal

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...