Kóbor János 16 éves lánya napról napra szebb: Léna egyre jobban hasonlít gyönyörű édesanyjára

Mecky minden bizonnyal nagyon büszke lenne egyetlen lányára, ha most látná.

Ez volt a második karácsony, amit apja nélkül töltött

2021. december 6-án szomorú hírre ébredt az ország, ugyanis ekkor távozott az élők sorából az Omega együttes 78 éves legendás frontembere, Kóbor János, miután koronavírus-fertőzés következtében kórházba került. Búcsúztatóját december 17-én a Szent István Bazilikában tartották, ezt követően hamvait két urnában helyezték el: az egyik a Bazilika altemplomába került, a másik pedig a Balatonba. A 2021-es karácsonyt tehát lánya, Léna, valamint második felesége, Deme Zsóka már Mecky nélkül töltötte, ahogyan az ideit is, a Borsnak pedig anya és lánya őszintén vallott arról, hogyan teltek most az ünnepek. „Tavalyelőtt minden olyan gyorsan történt és a gyász borította be a karácsonyunkat, de idén már át tudtuk élni az ünnep varázslatos hangulatát, mert éreztük, hogy Mecky is itt van velünk” – árulta el az özvegy, lánya pedig hozzátette, édesanyjától egy trópusi utazást kapott ajándékba, és mindkettőjüknek jót tett a távolság. „Egy idegen, de gyönyörű ország valahol segített nekem elfogadni azt a megváltoztathatatlan tényt, hogy a papa már csak a szívemben él” – tette hozzá az idén 16. születésnapját ünneplő Léna, aki egyre jobban hasonlít csodaszép édesanyjára. Galériánkban mutatjuk!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mester Tamásra újra rátalált a szerelem, pedig elmondása szerint már kezdett beletörődni abba, hogy ez nem jön el újra.

Leadfotó: Instagram/kobor_lena

Oldalak

Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.