Sztárok

Véget ért Király Viktor házassága? Egy bennfentes szerint az énekes összeomlott, miután a felesége elköltözött otthonról

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Megasztár egykori felfedezettje költözött ki feleségével közös ingatlanjukból, azonban úgy tűnik, valójában szerelme hagyta el a 38 éves előadóművészt.

Sokáig igyekeztek titokban tartani

Bár sokáig megpróbálták titokban tartani, a közelmúltban kiderült: súlyos válságba került a 38 éves magyar énekes, Király Viktor és felesége, Anita kapcsolata - szellőztette meg a Blikk. A lap arról ír, hogy az utóbbi időben egyre szaporodtak az árulkodó jelek, melyekből arra lehetett következtetni, hogy a Megasztár korábbi győztesének házassága komoly hullámvölgybe került. A sajtó az üggyel kapcsolatban állítólag több alkalommal is megkereste a házasfeleket, ők azonban nem kívántak nyilatkozni. A Blikk információi szerint Király Viktor családja már meg is szakította a kapcsolatot Anitával, aki kiköltözött a hírességgel közös ingatlanjából, s magával vitte a kisfiukat is. A lap úgy tudja, Király Viktort érzékenyen érintette a szakítás, s azóta sem sikerült feldolgoznia, hogy a nagy szerelem véget ért. Kattints galériánkra: cikkünk rögtön folytatódik!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Eddig csak a többszörös házasságtörőnek kikiáltott Kucsera Gábor állt a támadások kereszttüzében, ám a legfrissebb híresztelések szerint Tápai Szabina sem volt a hűség eleven szobra.

Leadfotó: Facebook / sztarlimonade

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Real Madrid jóképű futballsztárja ezúttal nem a pályán, hanem a kamerák előtt hódított: legújabb fotósorozatán szinte semmit sem bízott a képzeletre.
Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.
Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.