Megdöbbentő dolog derült ki Kim Dzsongunról: a diktátor 2000 fős, titkos háremet tart, kiskorúak is vannak köztük

Felháborító vagy normális?

Ahogyan azt több oldal, köztük a Great Game India is írja, Kim Dzsongunnak van egy titkos, Pleasure Squad, azaz Örömosztag nevű 2000 fős háreme, ahol többen is csupán 13-14 évesek. Az Örömosztag elsődleges feltétele, hogy a nők szüzek legyenek, lehetőleg minél fiatalabb iskoláslányok, akik a magas rangú észak-koreai tisztviselőknek nyújtanak mindennemű szórakoztatást, beleértve például a bizarr szexuális játékokat és orgiákat is. A háremet még Kim Ir Szen alapította, aki a 70-es évek végén megparancsolta tisztviselőinek, hogy keressék fel az ország legvonzóbb fiatal nőit és lányait, akiknek többek között énekesként, táncosként és szobalányként is helyt kellett állniuk. A fiatalok többsége 13 éves diáklány volt, akiket iskoláik ajánlottak fel a „szolgálatra” – a szexuálisan legvonzóbbak azt a parancsot kapták, hogy ha kell, nyújtsanak erotikus jellegű kényeztetést is a befolyásos politikusok számára. Miután a lányok elérték a 20-as éveik végét, kiházasították őket, többségüket katonatisztekhez adták feleségül, helyükre pedig folyamatosan új nők érkeztek. A szórakoztatásért cserébe egyébként a fiatalok nagyjából egymillió forintnak megfelelő összeget kaptak fizetségül, a diáklányok szülei pedig úgy tudták, lányukat azért szakítják el a családtól, hogy a nemzet vezetőjét szolgálják. Nos, Kim Dzsongun apja, Kim Dzsong Il halála után feloszlatta az Örömosztagot, pár évvel ezelőtt azonban a híresztelések szerint újra felállította azt, és annak ellenére, hogy házas ember, a mai napig él a 2000 főből álló gyönyörű, fiatal nők által nyújtott szolgáltatásokkal.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A diktátor még 2020 júliusában hozott egy olyan rendeletet, amin máig csodálkozik az egész világ, de főleg az észak-koreai kutyatartók.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.