Sztárok

90 éve született Latinovits Zoltán - Öt film a színészóriástól, amit vétek lenne kihagynod

Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én, kereken kilencven esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot. Minden idők egyik legnagyobb magyar színésze volt, aki annak ellenére is teljes értékű munkásságot hagyott maga után, hogy életműve végső soron torzó maradt.

Hamar kiemelkedett kortársai közül

1931. szeptember 9-én, pontosan 90 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Latinovits Zoltán, minden idők egyik legnagyobb magyar színésze, aki annak ellenére is teljes értékű munkásságot hagyott maga után, hogy életműve végeredményben befejezetlen maradt. Latinovitsot már életében Színészkirálynak szólították, és bár viszonylag későn, építészmérnöki diplomája megszerzését követően szegődött Thália papjának, tehetségével hamar kitűnt kortársai közül. A kivételes talentummal megáldott színészről - és egészen egyedülálló előadóművészről - több ízben megemlékeztünk már, áttekintve életpályájának, karrierjének legfontosabb állomásait. Most épp ezért nem hagyományos életrajz következik, hanem górcső alá vesszük azokat az örökérvényű Latinovits-filmeket, melyeket senkinek sem szabad kihagynia.

Isten hozta, őrnagy úr!

Örkény István Tótékjának filmváltozatában Latinovits Sinkovits Imre mellett remekel. Fábri Zoltán 1969-es klasszikusának története egy mátrai falucskában játszódik a II. világháború idején. A köztiszteletben álló tűzoltóparancsnok fronton harcoló fia értesíti szüleit, hogy idegösszeomlás szélén lévő parancsnoka náluk töltené a szabadságát. A postás annyira szereti Tótékat, hogy a fiú halálhírét tartalmazó levelet nem kézbesíti. Az őrnagy (Latinovits) megérkezik Tótékhoz, hogy alaposan felforgassa egyhangú mederben csordogáló életüket. Latinovits talán legőrültebb, legnagyobb amplitúdójú és legneurotikusabb alakítása ez, bár beszélik, a színpadi változat egészen más volt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Utazás a koponyám körül

A színészóriás egyik legmegrázóbb alakítása. Az agydaganatával küszködő Karinthy Frigyest alakítja ebben a különös hangulatú, látomásszerű drámában. Latinovits játéka olyannyira tökéletesre sikeredett, hogy 1970-ben díjat kapott érte a San Sebastian-i Filmfesztiválon. Rajta kívül Ruttkai Éva, Kállai Ferenc, Major Tamás, Sinkovits Imre, Mensáros László és egy seregnyi rangos magyar színész is szerepel a darabban.

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Keselyű sorozat
Október 17-től kezdi vetíteni a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt, az indulás előtt pedig a sorozat rendezőjével, a többszörös díjnyertes Kovács Istvánnal beszélgettünk...
Home&Design
Egy konyhafelújítás során rengeteg döntést kell meghozni, de van egy részlet, amelyet különösen könnyű elrontani. Lehet bármilyen gyönyörű a végeredmény, ha néhány hónap után már minden kiömlött...
Sztárok
A 15 éves makói lány rengeteg támadó kommentet kapott az X-Faktor után, majd eltűnt.
Sztárok
Lifestyle
Rácz Zsuzsa író kezdeményezésére 13 női lap szólalt fel egységesen azért, hogy Magyarországon is ratifikálják az isztambuli egyezményt. Női portálként a Femcafe.hu is egyetért a kezdeményezéssel,...
Sztárok
Michael Douglas új memoárjában, a One Helluva Ride-ban felidézte a néhai Diana hercegnével való találkozásait és azt a „nagyon különleges” estét, amikor egymás mellett ültek egy filmvetítésen.