Sztárok

Kihagyta az esküvőt Szabó Zsófi öccse - Gyuszkó sem lehetett jelen nővére nagy napján

Szabó Zsófi végre a saját szavaival mondta el, hogyan élte meg álomesküvőjét, amelyet szombaton tartottak Nyíregyházán. A friss interjúban azt is elárulta, öccse, Gyuszkó miért nem ünnepelhetett vele.

Szabó Zsófi esküvője tökéletes volt

A 28 éves Szabó Zsófi október 1-jén, szombaton mondta ki a boldogító igent szerelmének, Kis Zsoltnak, akivel másfél éve vannak együtt, de gyermekkoruk óta ismerik egymást. A nagy napon természetesen ott volt legjobb barátnője, Sarka Kata, aki gyermekeivel érkezett. Noncsinak és Dávidnak feladata is volt, a kislány a cuki koszorúslánykák táborát erősítette, míg a kisfiú a gyűrűhordozásért felelt. Ez egyébként egy picit megrémítette, a menyasszony Zsófit meglátva pityeregve fordult ki a templomból, félt, hogy nem lesz elég ügyes.

"Mindent így álmodtam meg, csodálatos volt. A Jósiten nem véletlenül tett körém olyan embereket, akik mindenben segítettek. A szolgáltatók nemcsak jöttek, és csinálták a dolgukat, hanem szívvel-lélekkel azért dolgoztak, hogy feledhetetlen pillanatokat szerezzenek" - árulta el a hot! magazinnak Zsófi.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Gyuszkó nem jöhetett el

Zsófi tehát el sem tudta volna képzelni másképp az esküvőt, minden úgy sült el, ahogy szerette volna. Hatalmas vendégsereg érkezett a lagziba, az étel finom volt, a virágok és a díszítés tökéletes. Sajnos azonban néhányan nem lehettek jelen, köztük Zsolti édesanyja, illetve Zsófi apukája, Szabó Gyula. Sőt, a tévés 25 éves öccse, Gyuszkó sem jött el.

"Csodálatos volt minden pillanata az esküvőnek, bár két, a szívünknek nagyon fontos ember, Zsolti édesanyja és az édesapám nem lehetett velünk. Ám abban biztosak vagyunk, hogy a jó időt ők ajándékozták odafentről. Szeretett öcsém sem vett részt az esküvőn, mert jelenleg Amerikában tanul, de a lagzi alatt folyamatosan online kapcsolatban voltunk, így élő egyenes adásban láthatta, milyen menyasszony a nővére" - mondta Zsófi.

Videó Szabó Zsófi lagzijáról - A műsorvezető meghitt pillanatokat osztott meg rajongóival

Szabó Zsófi szombaton mondta ki a boldogító igent szerelmének, Zsoltinak, néhány fotót pedig már láthattunk a csodálatos esküvőről. A műsorvezető most végre a lagziban is "körbevezette" kicsit a rajongóit, kedden este a tortázásról mutatott egy videót.

Leadfotó: instagram.com/szabozsofi

Oldalak

Sztárok
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...