Sztárok

Melyik emblematikus hollywoodi színész látható a képen? Az emberek 90%-a sosem találja ki

Háromszor dolgozott együtt Tarantinóval

Bizonyára már kitaláltad, hogy képrejtvényünk a 61 esztendős brit-amerikai színészt, Tim Roth-ot rejtette. Roth alig húszévesen kezdte el bontogatni szárnyait, először televíziós szerepeket kapott Nagy-Britanniában, majd felbukkant Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (1989) című kultfilmjében, Robert Altman Vincent és Theo (1990) című életrajzi mozijában és a Rosencrantz és Guildenstern halott (1990) című szatírában, s ezzel meg is alapozta nemzetközi hírnevét. Az igazi népszerűséget és sikert azonban Quentin Tarantino úttörő gengsztermozija, az 1992-ben készült Kutyaszorítóban hozta el a fiatal aktor számára. Egy csapásra rangos filmszínésszé vált, és a következő évtizedekben több Tarantino-moziban is felbukkant. Ikonikus alakítást nyújtott például a két évvel későbbi Ponyvaregényben, de felbukkant a Négy szobában (melynek direktorai között szintén ott találjuk Tarantinót) és a 2015-ös Aljas nyolcasban is, mely a legendás rendező második westernfilmje volt. Roth emellett olyan filmekkel öregbítette hírnevét, mint a Rob Roy (1995), A varázsige: I love you (1996), Az óceánjáró zongorista legendája (1998) vagy épp A Millió Dolláros Hotel (2000).

Fotó: Gregg DeGuire / Getty Images

Kevésszer találkozhattál annyira agyafúrt fejtörővel, mint épp ebben a fordulóban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.