Kényszerleszállást hajtott végre a Tankcsapda zenekarral a Párizsba tartó gép

Az Air France gépe, a Tankcsapda zenekarral a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre. A történtekről élőben a kényszerleszállás helyszínéről a zenekar dobosa, Fejes Tamás nyilatkozott.

Bombafenyegetés!

A Tankcsapda épp tegnap fejezte be amerikai turnéját, így ma hajnalban indultak haza, de ez sajnos nem bizonyult olyan egyszerűnek, ugyanis egy rövid repülés után kényszerleszállást hajtottak végre és az utasokat leszállították a gépről. Fejes Tamásék még Amerikában ültek a gépen, és várták az indulást, amikor Bochkor Gábornak, a Music FM műsorvezetőjének beszélt a pár órával korábban történt eseményekről.

Most már tudni, hogy bombafenyegetés miatt történt az egész, de az utasok erről csupán az átvizsgálások és kihallgatások után szereztek tudomást, bár nyilvánvaló volt számukra is, hogy erről lehet szó. Miután az Air France párizsi járatnának kényszerleszállást kellett végrehajtania Amerikában, az FBI emberei buszokkal szállították el az utasokat, majd kihallgatták őket, a repülőgépet pedig centiről centire átvizsgálták. A zenekar vezetőjének elmondása szerint őket is egyesével kihallgatta az FBI. A kb. három órán át tartó procedúra alatt az emberek nem tudták, hogy pontosan mi a baj, de a földi személyzet nagyon készséges vot mindenben.

Fotó: martosradio.wordpress.com

Oldalak

Sztárok
Rájuk fokozottan igaz, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ettől még persze nem biztos, hogy elakadt a békülési folyamat Majka és Curtis között.
Sztárok
T. Danny, azaz Telegdy Dániel többszörösen bebizonyította, hogy nagy tehetséggel áldotta meg a sors: rapperként sikert sikerre halmoz, a Dancing with the Stars negyedik évadában pedig azt is...
Sztárok
Bradley Cooper ma már óriási hírnevet tudhat magáénak szerte a világon, de gondoltad volna, hogy karrierje kezdetén még hazugságokhoz is folyamodott, hogy megkaphasson egy szerepet? Méghozzá nem is...