Katalin döntött: a hercegné a maga útját akarja járni, ettől kezdve minden más lesz

Katalin számára óriási pillanat volt, amikor Wales hercegnéjévé vált, azonban bőven van még terve a jövőre nézve – döntéséhez erősen ragaszkodik, nem is lehet eltántorítani tőle.

Felkészülés a változásra

Mint ahogyan azt már több ízben kifejtettük, Katalin hercegné az utóbbi időben szembetűnő változáson ment keresztül – ruhatára szinte teljesen lecserélődött, az elegáns szoknyákat és dresszeket pedig felváltották az olyan nadrágkosztümök, valamint öltönyszettek, melyek viselésével a háromgyermekes édesanya egy üzletasszony benyomását kelti. Amikor a brit királyi család megemlékezett II. Erzsébet királynő halálának évfordulójáról, akkor a hercegné igazán nőies ruha mellett tette le a voksát, másnap azonban már egyből visszaváltott blézerre és nadrágra – mindez azzal magyarázható, hogy már most készül a leendő királynéi pozícióra, azonban ezen kívül más tervei is vannak, melyek mellett sziklaszilárdan elkötelezte magát. Részletek a galériában!

Katalin hercegné tisztában van vele, hogy nagyon óvatosnak kell lennie a tekintetben, mit visel, mit mond és hogyan viselkedik a nyilvánosság előtt. Üzletasszonyos megjelenése tudatos stratégia a részéről, mivel szeretné, ha a hangsúly azon lenne, amit mond és csinál, nem pedig azon, éppen milyen ruhadarabokat húzott elő aznap a szekrényéből.
Kattints a további képekért!

Valószínűleg te sem gondolnád, milyen névvel illeti odahaza, a négy fal között Katalin hercegné a férjét, a trónörökös Vilmost.

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images
Forrás: HOT! Magazin

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Bár Ránija és szépséges menye, Rajwa hercegné állítólag meglehetősen jó viszonyt ápolnak, azért a királyné neki sem enged meg mindent, még az öltözködés terén sem.
Sztárok
A Hogyan tudnék élni nélküled? immár hivatalosan is a rendszerváltás óta eltelt 35 év legsikeresebb magyar filmje. Nem meglepő hát, ha máris készül a zenés komédia folytatása.
Sztárok
Jennifer Lopez dögösebb, mint valaha: a világsztár egy napozóágyon heverészve mutatta meg tökéletesen kidolgozott, sportos alakját, amire csak egy aprócska fürdőruhát húzott.
Sztárok
A 76 éves újságíró először saját műsorában tett említést daganatos betegségéről, most viszont hosszasan visszatekintett élete elmúlt, megpróbáltatásokkal tarkított fél évére.
Utazás
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, melyet a MÁV munkatársai folyamatosan, az éjszakai órákban is megfeszített tempóban...
Lifestyle
Most tényleg kiderül, hogy vajon koncentrációs- és megfigyelőképességed felülmúlja-e az átlagot! Izgalmas, tanulságos, egyszersmind módfelett szórakoztató képrejtvény következik.