Katalin iszonyúan féltékeny erre a nőre: a hercegné követeli, hogy száműzzék Vilmos közeléből

Katalin hercegnénél betelt a pohár: aggódik, hogy egy bizonyos illető jelenléte veszélybe sodorhatja a házasságát, ennek elkerülése érdekében pedig készen áll határozott lépéseket tenni.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Idilli képet mutatnak

Vilmos herceg és Katalin hercegné egyetemi éveik alatt találkoztak először, és rögtön megvolt köztük az a bizonyos kémia. Ám a sors olykor próbára tette a fiatal románcot, melynek következtében 2007-ben rövid időre különváltak: szakításuk idején mindketten a saját útjukat keresték, és a világon mindenki azt hitte, talán végleg el kell engedniük egymást. Mégis, a szívük mélyén lapuló érzések erősebbnek bizonyultak minden külső körülménynél: a szerelem végül győzedelmeskedett, Katalin és Vilmos pedig új alapokra helyezték a kapcsolatukat.

Aztán 2011-ben jött a mesébe illő menyegző, melynek során a világ szeme láttára mondták ki a boldogító igent a Westminster-apátság pompás falai között, majd hamarosan szép sorjában érkeztek is a gyermekeik: György herceg 2013-ban, Sarolta hercegnő 2015-ben, Lajos herceg pedig 2018-ban látta meg a napvilágot. S bár az elmúlt esztendők nehézségei számtalan akadályt gördítettek az útjukba, a pár minden megmérettetés ellenére ma is erős, összetartó és szeretetteljes képet mutat: a nyilvános eseményeken, családi fotókon, valamint hivatalos szerepléseken egyaránt látszik a köztük lévő tisztelet, megértés és mély szeretet, amely alapja a házasságuknak.

Nos, első ránézésre valóban tökéletesnek tűnik a kapcsolatuk, azonban a bennfentesek szerint a háttérben időnként felmerülnek problémák, különösen egy bizonyos nő miatt, akivel kapcsolatban Katalinnak konkrét, tudatos tervei vannak. Úgy tűnik, hogy a hercegné mindent megtesz azért, hogy megőrizze érzelmi nyugalmát, és biztosítsa, hogy a család egysége ne sérüljön…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.
Lifestyle
A Ráknak most érdemes hosszú távú terveket készítenie, mert a tudatos építkezés meghozhatja a gyümölcsét - íme, szeptemberi előrejelzésünk karrier fronton.