Meglepő, kire bízná Károly a feladatait, ha visszavonulna – Nem Vilmossal vagy Kamillával tervez a király

Károly király egykori komornyikja elárulta, ki vállalhat több szerepet, ha az uralkodónak vissza kell vonulnia a kötelezettségeitől az egészségi állapota miatt – megdöbbentő módon pedig ez a személy nem Vilmos herceg vagy Kamilla királyné lesz.

Így készül a palota egy esetleges visszavonulásra

A brit királyi család mindig is az állandóság, valamint a hagyományok szimbóluma volt, de az utóbbi években – különösen II. Erzsébet királynő halála óta – a palotának több alkalommal is alkalmazkodnia kellett a gyorsan és váratlanul bekövetkező történesekhez. Károly király trónra lépése egy új korszak kezdetét jelentette, ám uralkodása nem indult zökkenőmentesen, hiszen mint ismert, megkoronázása után nem sokkal daganatos megbetegedést diagnosztizáltak nála – csakúgy, mint menyénél, Katalin hercegnénél –, kezelése miatt pedig kénytelen volt egy időre visszavonulni a hivatalos szereplésektől. Ez az új, semmilyen korábbihoz nem hasonlítható helyzet fontos kérdéseket vetett fel a nyilvánosságban: ki veszi majd át a feladatokat, ha Őfelsége hosszabb távon sem tudja maradéktalanul ellátni teendőit? Érthető módon sokan elsőszülött fiát, Vilmos herceget vagy feleségét, Kamilla királynét tippelnék, ám a palota egykori alkalmazottja, Károly hajdani komornyikja más nevet említ – olyasvalakijét, aki eddig csendesen, a háttérbe húzódva végezte munkáját. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó „lett szomjasabb” egyik napról a másikra: több olyan apró...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!