Sztárok

Kamilla nem kegyelmez: a királyné keresztülhúzta Harry és Meghan számításait, nem adott szót a hercegi párnak

Kamilla nem igazán hajlik a békére

Kamilla mióta csak világ a világ nem igazán szimpatikus a briteknek amiatt, hogy annak idején elcsábította Károlyt Dianától, és mondhatni ezzel tönkretett egy családot, ez pedig valószínűleg már nem igazán fog változni, főleg azután, hogy mondhatni az újdonsült királyné az, aki több alkalommal is a családi béke útjába állt. Katie Nicholl a királyi családról szóló könyvében ugyanis lerántotta a leplet a família egy újabb titkáról, amit állítólag a palota egyik bennfentese és a család közeli barátja árult el neki. Az informátor elmondása szerint Harry és Meghan több alkalommal is bocsánatot akart már kérni azoktól, akiket megbántottak az Oprah-interjúban elhangzottakkal, ebbe pedig beletartozott Károly is: a herceg állítólag még idén áprilisban felkereste apját és annak feleségét, akiket Meghannal együtt meg is látogattak az Egyesült Királyságban, de a reakció nem éppen az volt, amire számítottak. Kamilla ugyanis megakadályozta, hogy a mindössze 15 perces találkozó vége a béke legyen: ahogyan azt a Cheet Sheet is írja, Harry azt javasolta édesapjának és mostohaanyjának, hogy keressenek egy profi mediátort, afféle közvetítőt, aki azt a célt szolgálta volna, hogy elsimítsa a feszültségeket a felek között, Kamilla azonban hallani sem akart erről. „Harry a legjobb szándékkal indult útnak, hogy végre tisztázza a dolgokat az apjával, de úgy gondolta, ehhez egy szakember segítségére is szükség van. Bár Károly ezt hallva egy kissé elbizonytalanodott, de nem mondott azonnal nemet az ötletre, Kamilla azonban igen: az egész felvetést nevetségesnek tartotta, mondván ők egy család, rendezzék el egymás között a dolgokat anélkül, hogy egy kívülálló ebbe beleszólna” – állítja Nicholl forrása. A sussexiek egyébként a napokban újból próbálkoztak a nagy beszélgetéssel a hírek szerint: Erzsébet halálát követően Meghan Markle volt az, aki egy hivatalos levelet küldött Károlynak, amelyben egy személyes találkozót kért a királytól, ahol csupán ők ketten lettek volna jelen. A hercegné szerette volna, hogy ő és Harry úgy térjenek vissza az Egyesült Államokba, hogy a családdal mindent elrendeztek, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy erre a találkozóra végül sor került-e, az viszont biztos, hogy a herceg és neje már nem tartózkodnak Nagy-Britanniában.

Nagyon úgy tűnik, hogy András herceg közel sem ápol jó viszonyt bátyjával, Károllyal, ez pedig a múltban sem volt másképp – még Dianával is hajlandó volt lepaktálni, hogy elérje célját.

Leadfotó: MTI/AP/PA pool/Yui Mok

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás