Meglepő hálószobai szokásra esküszik Károly és Kamilla: évek óta ezt csinálja az uralkodó pár

III. Károly király és Kamilla királyné kapcsolata rengeteg vihart megélt, mégis úgy tűnik, ma erősebb, mint valaha, egyesek szerint pedig egy meglepő, de nagyon is praktikus szokás áll annak a hátterében, hogy még mindig ilyen jól működnek együtt.
Nekik bevált
A sztárvilágban szárba szökkenő szerelmek mindig megmozgatják a világ fantáziáját, de talán egyik sem volt annyira viharos, mégis kitartó, mint III. Károly és Kamilla királyné története, ami egyébként az 1970-es évek elejére nyúlik vissza. Az akkor még csak walesi hercegi címet viselő előkelőség egy lovaspóló-mérkőzésen találkozott először majdani hitvesével: már az első pillanatban megvolt köztük az a bizonyos szikra, ami a hasonló érdeklődésnek, azonos humorérzéknek, és egyfajta könnyed összhangnak volt köszönhető, ami ritka még a hétköznapi szerelmekben is. Ám a sors – vagy inkább a palota – más jövőt szánt nekik: Károly 1981-ben elvette a néhai Diana hercegnét, míg Kamilla feleségül ment Andrew Parker Bowleshoz, akinek két gyermeket szült. Ekkorra azonban már régóta sejthető volt, hogy sem Károly, sem Diana nem boldog: noha házasságuk kívülről tündérmesének tűnt, belülről már az elején repedezni kezdett, a herceg ugyanis sosem tudta igazán elengedni Kamillát – és Kamilla sem őt. Sőt: a kilencvenes években nyilvánosságra került, hogy jóformán végig fenntartották a kapcsolatot, ez idő alatt pedig Kamilla frigye is megromlott, végül 1995-ben hivatalosan is felbomlott. Diana 1997-es halála után Károly és Kamilla lassan, fokozatosan vállalták fel a viszonyukat: a királyi családnak időbe telt, míg elfogadták az elvált asszonyt, és a közvélemény is megosztott volt – voltak, akik árulónak tartották a herceget, mások viszont hamar elfogadták a románcot. Végül 2005. április 9-én, több mint három évtizeddel első találkozásuk után, Károly és Kamilla hivatalosan is összekötötték életüket egy visszafogott, mégis meghitt ceremónia keretein belül Windsorban, II. Erzsébet 2022-ben bekövetkezett halála óta pedig már királyként és királynéként képviselik a brit monarchiát. Az mindenki számára egyértelmű, hogy a köztük lévő kötelék meglepően harmonikus és kiegyensúlyozott mind a mai napig, így nem csoda, hogy többeket is érdekel, vajon mi az, amit ennyire jól csinálnak. Nos, a válasz úgy tűnik, egy igencsak magától értetődő helyen keresendő – vagyis a hálószobában. Kiderült ugyanis, hogy régóta követnek egy, a famíliában nem ritka szokást, ami segít nekik abban, hogy ennyi idő eltelte után is kitartsanak egymás mellett jóban-rosszban. Olvass tovább a részletekért!
Leadfotó: Mark Cuthbert/UK Press via Getty Images
Forrás: People