Károly és Kamilla abszurd dologra utasította Katalint: a hercegné hallani sem akart arról, hogy teljesítse

Hiába a szoros viszony, ha Károly és felesége, Kamilla kitalálnak valamit, azt a királyi család minden tagjának maradéktalanul be kell tartania – legalábbis papíron így van ez, Katalin ugyanis nem volt hajlandó eleget tenni a házaspárnak.

Elképesztőnek tartotta az ötletet

Harry herceg tavaly megjelent memoárja, a Tartalék fenekestül felforgatta a brit uralkodó család életét, hiszen olyan, eddig sosem hallott sztorik kerültek a publikum elé, melyek nem kis felháborodást okoztak nem csupán az Egyesült Királyságban, hanem szerte a világon. A fejezetekben olvasni lehet arról, milyen atrocitásokba keveredett a házaspár abban a pár évben, míg a palota aktívan dolgozó előkelőségei voltak, amiket a publikum vegyes érzésekkel fogadott, hiszen egyelőre a történtek csak a sussexiek szemszögéből lettek tálalva, a royalok ugyanis azóta sem szólaltak meg vagy fejezték ki véleményüket nyilvánosan az üggyel kapcsolatban. A műben azonban nem csak a Harryt és Meghant ért sérelmek lettek felsorakoztatva, hanem az is, milyen döbbenetes dolgot várt el Károly és Kamilla a trónörökös feleségétől, Katalintól, amit a hercegné visszakézből elutasított. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Károly még évekkel ezelőtt kapta a szívszorító levelet, amikor a Királyi Haditengerészetnél szolgált, és bizony Kamilla csúnyán összetörte írásával a szívét.

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...