Minden az arcára volt írva: Kamilla teljesen világosan jelezte, mit gondol valójában Meghan Markle-ről

Meghan Markle személye rendkívül megosztónak számít: vannak, akik minden lépését és döntését helyesnek találják, míg mások elítélik amiatt, hogy férjével, Harry herceggel karöltve elhagyta a brit királyi családot. No de vajon mi a véleményre erről az egészről a jelenlegi királynénak, Kamillának?

Gesztusai egyértelműek voltak

Meghan Markle sosem tudott igazán beilleszkedni férje, Harry herceg családjába, s mióta a házaspár 2020-ban elhagyta a monarchiát, az a bizonyos szakadék egyre csak mélyül a felek között. A helyzet azonban nem volt mindig ilyen tragikus, a kezdeti időszakban ugyanis jó darabig úgy tűnt, sikerül áthidalniuk a kulturális különbségeket – sőt, mint ahogyan azt egy korábbi cikkünkben már kifejtettük, a jelenlegi brit uralkodó, III. Károly kifejezetten kedvelte kisebbik fia választottját, holott már az első pillanatban érezte, hogy a színésznőből lett hercegné nem biztos, hogy azonosulni tud majd minden szigorú elvárással. Nos tehát, a király érzelmei és meglátásai világosak, egy testbeszéd-szakértő szerint pedig az is teljesen nyilvánvaló, mit gondol pontosan a Briliáns elmék egykori sztárjáról Kamilla királyné. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az senkinek sem újdonság, hogy Meghan Markle igencsak rossz kapcsolatot ápol a brit királyi családdal, legújabb elhatározása azonban arra enged következtetni, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint gondoltuk.

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images
Forrás: Mirror

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...