„Végtelenül féltékeny lettem”: párterapeuták mentették meg a Nyerő Páros szerelmeseinek kapcsolatát

Kármán Odett és Kamarás Norbert, az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai ma már tökéletesen boldog kapcsolatban élnek egymással, azonban nem volt ez mindig így – külső segítségre is szükségük volt ahhoz, hogy együtt maradjanak.

A forgatáson ismerték meg egymást

Kamarás Norbertet mindenki az Éjjel-Nappal Budapest című műsorból ismerte meg, ahol a sokszor bolondos és komolytalan Lali szerepében mutatkozik. A való életben azonban Norbi talán komolyabb, mint azt a nézők gondolnák – legalábbis kapcsolatáért mindenre képes. Odett-tel a sorozat forgatásán szerettek egymásba, ahol csókolózniuk kellett, itt kezdődött minden – írja a Story. A Nyerő Páros fiatal szerelmesei szerint azután a bizonyos csók után fél évig nem is történt semmi, csupán baráti találkozók és beszélgetések, amelyekbe egyikük sem gondolt bele túl sokat. Egy ponton azonban megváltozott minden: két hétig nem találkoztak, és azt érezték, hogy hiányoznak egymásnak, ezt pedig Norbi ki is mondta a lánynak – ez volt a fordulópont, amikor barátokból pár lettek. Kapcsolatuk azonban nem indult könnyen, ugyanis Odett igencsak bizalmatlan volt a nőcsábász férfival, na meg persze múltbeli tapasztalati is azt súgták neki, vigyázzon új szerelmével.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Károly herceg valódi szerelemmel szerette Kamillát, ám végül mégis Dianát vette feleségül – mindenki ismeri a sztorit, a mögötte meghúzódó indokokat azonban csak kevesen.

Leadfotó: Instagram/dodokarman

Oldalak

Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...