Sztárok

Tragikus hirtelenséggel, 41 évesen hunyt el a sármos magyar színész

Már 30 éve nincsen közöttünk Kalocsay Miklós.

30 éve hunyt el Kalocsay Miklós

Kalocsay Miklós színművész, 1991. december 2-án, tragikus hirtelenséggel távozott közülünk. Az ekkor mindössze 41 esztendős színész foglalkoztatott színész volt, alkata alapján általában amorózókat alakított.

Budapesten született 1950. április 17-én. Az Úri utcában nőtt fel a háború utáni években, a budai várnegyedben, az itteni romkertben játszott a barátaival, akikkel gyakran eljátszották a Pál utca fiúkat – írja cikkében a Femzine. Már a gimnáziumban is sikereket ért el a színjátszás terén, így nem is volt kérdés, hogy a világot jelentő deszkákat választja hivatása színhelyéül is. Másodszor vették fel a Színművészeti Főiskolára, ahol 1973-ban végzett.

A főiskola után a Madách Színház tagja, majd 1980-tól a Várszínház, 1982-től a Nemzeti Színház színésze. Első színházi évadában játszotta először hivatalosan Rómeó szerepét, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, amjd évekkel később a Nemzeti Színházban is, ez az alakítása és megjelenése egy időre meghatározta szerepkörét: általában a hősszerelmeseket alakította. Később az ironikus, humoros szerepekhez vonzódott. 1989-től a Szegedi Nemzeti Színházban lépett fel, majd a Ruszt József vezette Független Színpadon játszott.

Filmekben is kapott szerepet, viszont jóval többet játszott tévéfilmekben. Orgánuma rendkívül kellemes volt, szinkronszerepeiben olyan külföldi sztároknak kölcsönözte hangját, mint Tony Curtis, Alain Delon vagy éppen Jack Nicholson.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

Fotó: Fortepan

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.
Fashion&Beauty
Jennifer Lopez egy igazi divatikon, és a tökéletesen összeválogatott szettjeiben mindig ragyog.
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.