Sztárok

Juhász Dorka a női NBA-ezüst után: "Újoncként jóval több játékpercet kaptam, és több hibázási lehetőségem is volt"

Juhász Dorka számára tanulságos volt az észak-amerikai női profi kosárlabdaligában (WNBA) eltöltött második szezon, amelynek végén múlt héten csapata, a Minnesota Lynx a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen bukott el a New York Liberty elleni fináléban.

"Azonnal jönnek az újabb kihívások"

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

„Nem volt egyszerű elfogadni, feldolgozni, ahogy befejeződött a döntő az ötödik, New York-i meccsen. Jó esélyünk volt győzni. Sajnos nem úgy jött össze a sorozat, ahogy szerettük volna, fájó ez a vereség, de tovább kell lépni, nekem pláne, hiszen azonnal jönnek az újabb kihívások” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak adott interjújában a 24 éves magasbedobó.

A finálé utolsó mozzanatait részben egy kérdéses játékvezetői ítélet döntötte el, Juhász azonban megjegyezte, ugyan voltak vitatott fújások mindegyik találkozón, de egy mérkőzés negyven percig tart, és hisz abban, hogy nem egy-egy bírói döntésen múlik a találkozók végkimenetele.

"Tanulságos második év volt. Más, főleg azért, mert újoncként jóval több játékpercet kaptam, több hibázási lehetőségem volt, de nem is jutottunk olyan messzire a rájátszásban, mint idén. Sokkal komplettebb együttest alkottunk ebben az évadban, többet tanultam a csapattársaktól,több idő jutott az egyéni képzésre és a pluszmunkára, ami után kevesebb időt tölthettem a pályán. Az idény első felében többet játszottam, a másodikban kevesebbet, ennek okát nem tudom pontosan. Emiatt másra kellett összpontosítanom, többet néztem a játékunkat kívülről, de így is sokat fejlődtem" - mondta Juhász Dorka.

A magyar válogatott játékos hozzátette, visszatér az alapokhoz, ahhoz, hogy nagy dolog a WNBA-ben lenni.

"Ennek is örülök, és annak is, hogy hozzátettem a csapat teljesítményéhez. Szóval jó érzéssel tekintek erre az idényre, nyilván jobban örültem volna, ha aranyéremmel térek vissza Európába, de így is pozitív a kicsengése az évadnak" - fogalmazott Juhász.

Juhász a WNBA-szezon végeztével már csatlakozott az Euroligában is érdekelt olasz Famila Schióhoz - írja az MTI.

Carolina Miranda nevét idehaza sokan még nem ismerik olyan jól, ám külföldön a mexikói származású színésznő már valódi világsztárnak számít.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?
Lifestyle
A karácsonyi készülődés közben valaki különösen közel kerülhet a Nyilashoz. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Sztárok
Luke Wilson olyan nagy sikerű filmekben okozott felejthetetlen pillanatokat, mint a Doktor Szöszi és a Charlie angyalai, mostanra viszont annyira megváltozott, hogy elsőre ránézésre biztosan elmennél...
Sztárok
Bódi Sylvi új fejezetet nyitott az életében: nemcsak a szerelemben találta meg a harmóniát, hanem a mindennapi feladatokban is szoros szövetségese lett párjának, Nemcsák Lászlónak.
Lifestyle
A többség a gyári beállításokat használja a modern tévéken, de ezek nem a legjobbak.