Sztárok

József Attila és a szerelem - 4 nő, aki miatt megjárta a mennyet és a poklot a költőóriás

Flóra és Edit

1935 tavaszától már Gyömrői Edit kezelte József Attilát pszichoterápiával. A költő azonban szerelemre lobbant a doktornő iránt, akihez több verset is írt. Ez egy lelkileg beteg ember kapaszkodása volt egy olyan nőbe, aki szándéka szerint megérti őt, és „mindent” megbocsát neki. A pszichoanalitikus „hasadásos elmezavart” (skizofrénia) diagnosztizált József Attila esetében, de a tudomány mai állása szerint feltehetően ennél enyhébb mentális betegségtől szenvedett, borderline személyiségzavara volt. 1936 őszén a költő kapcsolata teljesen megromlott a terapeutájával, olyannyira, hogy József Attila egy alkalommal késsel támadt Gyömrői Editre. Azt nehezményezte, hogy a nő egyáltalán nem reflektált az érzelmeire. Újvári László újságíró, Edit vőlegénye, majdani férje jelen volt. A beteges, gyenge fizikumú megszállt költő kezéből ő csavarta ki a kést.

1937. február 20-án megismerkedett Kozmutza Flóra gyógypedagógussal, aki mellett újabb szerelem kerítette hatalmába, természetesen ismét viszonzatlanul, hiszen az erotikus kapcsolat vágyát csak tünetként lehetett értékelni. A költő halála után Flóra Illyés Gyula felesége lett, és sokáig számolnia kellett a közvélemény szemrehányó ítéletével.

Sosem volt igazán boldog

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A viszonzott, boldog és kiteljesedett szerelem sosem lehetett József Attiláé, s bár mindössze harminckét évet élt, mégis a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja lett. Ha utódot nem is hagyott maga után, művészeti öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit.

A költő felesége mellett is rajongott a színésznőkért.

Leadfotó: Wikipedia / Homonnai Nándor

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...