Sztárok

”Jól érzem magam a bőrömben”– interjú Erős Antóniával

 
Újságírói és műsorvezetői végzettséged mellett pedagógiát is tanultál. Miért a médiát választottad a tanítás helyett?
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
 
Antónia: Teljesen véletlenül: a tanítói állásom már megvolt a diploma megszerzése után, amikor az egyik főiskolai tanárom szólt, hogy a helyi városi televízióhoz riportereket keresnek, menjek el, mert szerinte ez nekem való lehet. Elmentem egy beszélgetésre, ahol állást ajánlottak, és azt gondoltam, hogy tanítani még bármikor visszamehetek, akár egy év múlva is, hogyha ez nem sikerül, de legalább megpróbálom. Megpróbáltam, és utána ott ragadtam, így mondhatjuk, hogy véletlen volt.
 
 
Mit javasolnál azoknak a pályakezdőknek, akik szintén ebben a szakmában szeretnének elhelyezkedni?
 
Antónia: Ha ma megkérdezik a fiatalokat, akkor nagyon sokan közülük azt válaszolják, hogy a médiában szeretnének dolgozni, vagy a képernyőn szeretnének szerepelni. Ha valaki híradózni akar, akkor mindenféleképp jó, ha van valamilyen előképzettsége, és itt nem feltétlen arra gondolok, hogy el kell végeznie egy egyetemet vagy médiaiskolát, hanem sokkal inkább arra, hogy próbáljon meg olyan gyakorlóhelyekre bekerülni, ahol az alapokat meg tudja szerezni. Mondjuk híradó műsorvezetői székbe előzetes riporteri tapasztalatok nélkül, szerkesztői munka nélkül jó esetben nem kerülhet senki. Például akik nálunk képernyőn szerepelnek híradósok, mind-mind riporterek, szerkesztők voltak évekig, vagy most is riporterkednek a műsorvezetés mellett. Számomra a korábbi munkáim – köztük a rádiózás is – nagyon jó alapot adtak ahhoz, hogy később a képernyőn is megálljam a helyem. Úgyhogy ha valaki szeretne televízióban vagy rádióban dolgozni, akkor jó lehetőség a helyi tévéhez, rádióhoz bekopogni, és megmondani, hogy szeretnének beállni gyakornoknak, belepillantani abba, hogy itt hogyan zajlik az élet. Ezután egyrészt mindenki el tudja dönteni, hogy valóban neki való-e ez a szakma: az is elképzelhető, hogy korábban csak homályos elgondolásai voltak, és kiderül, hogy ez nem is neki való, vagy nem is tetszik, és csak kívülről tűnt érdekesnek. Másrészt, ha valaki így is érdekesnek találja, akkor ezeken a helyeken az alapokat nagyon jól el tudja sajátítani.
 
 
 
Ha lenne lehetőséged, vezetnél könnyedebb műsorokat, vagy mindenképp maradnál a híradózás világában?
 
Antónia: Az elmúlt tizennyolc évem nagy részét a hírműsorok és a híradók körül töltöttem. Az első három-négy év volt olyan, amikor nagyon sokféle műsorban dogoztam, aztán már kifejezetten hírműsorokban vagy háttérműsorokban a pécsi években. Most már azt mondanám, elképzelhetetlennek tartanám, hogy akár show-műsort vagy valami nagyon-nagyon könnyed műsort vezessek. Fokozatosan alakult úgy, hogy inkább a hírműsorok felé terelődtem, és emellett nem nagyon elképzelhető bármilyen más könnyedebb műsornak a vezetése vagy szerkesztése, arról nem is beszélve, hogy persze az időmbe sem nagyon férne bele. A szakma szabályai szerint sem tanácsos híradó mellett valami nagyon eltérőt csinálni, mivel a híradóban a legfontosabb a hitelesség.
 
 
A híradó egy naprakész műfaj, ezért, gondolom, elég sok időt töltesz a munkáddal. Hogyan jut kellő időd a családodra is?
 
Antónia: Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert az esti híradózásnak az az előnye, hogy napközben otthon lehetek a gyermekeimmel, a családommal, és délután jövök csak dolgozni. A nap nagy részét így együtt töltjük, és csak néhány órára válunk el egymástól, este pedig általában azért a fürdetésre már otthon vagyok. Sokkal több időt töltök a családommal, mint az átlag magyar nők, akik többnyire reggeltől kora estig dolgoznak, az én időbeosztásom ennél sokkal rugalmasabb és kedvezőbb.
 
 
Terveztek még gyereket a pároddal, vagy az egy fiú, egy lány felállás tökéletes?
 
Antónia: Tökéletesnek tűnik, és így is ”túllőttünk a célon”, mert egy gyereket terveztünk, ezért valószínűleg itt meg is állunk.
 
 
Sokat cikkeznek arról, hogy mennyit edzel, de Te cáfolod ezeket a híreket, mondván, a gyerekek körüli sürgés-forgás tart ennyire fitten. Tényleg így van?
 
Antónia: Az utóbbi években "sajnos" így van. Azért sajnos, mert nekem egyébként a gyerekek előtt természetes volt, hogy heti kétszer-háromszor lementem az edzőterembe, illetve ha volt lehetőségem, bármi más sportot űzni, akkor azt is kipróbáltam. Amikor kiderült, hogy két gyerekkel vagyok várandós – bár terveztem, hogy a terhességem alatt is folytatom a sportot, ha nem is olyan intenzíven, mint előtte –, elvetettem ezt az ötletet, mert az ikerterhesség mindenképpen veszélyeztetett terhesség. Mióta megszülettek a gyerekek, azóta pedig egyszerűen nem tudtam sportolni. Nyilván ha nagyon akarnám, akkor némi időt tudnék rá szakítani, de sokkal fontosabb az, hogy a gyerekekkel együtt legyünk. Egy normális edzés azért körülbelül másfél órát igénybe vesz, míg odaér az ember, előkészülődik, utána lefürdik, tehát túl sok időt venne el ahhoz, hogy be tudjam iktatni az életembe. Azóta edzés gyanánt a gyerekekkel rohangálok a játszótéren, és őket nevelgetem inkább, mert rendszeres testmozgásra nincs időm, vagy nincs lehetőségem egyelőre. Majd talán akkor fogom újra elkezdeni a sportot, ha esetleg  bölcsődébe járnak, de ez sem lesz egyszerű. Hétfőtől péntekig nem járhatnak, hiszen akkor nem találkoznánk egyáltalán, mert a klasszikus 8-tól 4-ig bölcsőde azt jelentené, hogy velem már nem találkoznak csak este. A rendszeres testmozgás egyelőre így terv marad.
 
 
Hogyan érzed magad jelenleg? Elégedett vagy azzal, ahogy a magánéleted és a karriered alakul?
 
Antónia: Nagyon jól érzem magam a bőrömben. Most jöttünk haza egy egyhetes nyaralásból, és a nyár ebből a szempontból még dob egyet az ember hangulatán. Szeretem a munkámat, odavagyok a családomért, tehát azt gondolom, hogy ez így egy nagyon jó és szép időszak, számomra meg különösen kedvező, mert én nyári ember vagyok. Nemcsak a nyaralások miatt, hanem azért is, mert amikor kilépek az utcára, süt a nap és ettől jókedvem lesz, úgyhogy köszönöm szépen, jól vagyok.
 
 
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence
 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...