Fotó: ölni tudtál volna egy csókjáért! Így néznek ki ma a ’80-as évek szívtiprói

David Hasselhoff
Úgy tűnik, hogy David Hasselhoff megtalálta az örök fiatalság vizét, ugyanis a '80-as évek óta elfelejtett öregedni. Az új Baywatch-film fotóin ugyanolyan jó formában van, mint mikor ő alakította Mitch Buchannont, kisportolt a teste és az arca is keveset változott. Bár felfedezni véljük néhány arcsimító műtét nyomát, azonban összkép tekintetében nagyon jól dolgoztak az orvosai.
Axl Rose
A Guns 'N' Roses ikonikus frontemberéért tinilányok milliói rajongtak, bár látva fiatalkori képét, meg is értjük. A lázadó rocker szépfiúból azonban mára egy elhízott kamionos lett, aki se nem szexi, se nem vonzó. Kíváncsiak vagyunk, hogy a jellegzetes kígyózó tánca hogyan mutat ezzel a testtel, de szerencsére ezt meg is tehetjük, hiszen 2016-ban újra adnak koncerteket.
Val Kilmer
A legszomorúbb átváltozás a Top Gun főszereplője, és a Batmant is alakító Val Kilmeren mutatkozik, akinél pár éve gégerákot diagnosztizáltak, de mindenfajta kezelést elutasított. Ennek következtében brutálisan lefogyott, majd nemrég érkezett a hír, hogy rohammentővel szállították kórházba, ahol azonnal megműtötték. Azóta kiengedték, de még mindig nincs túl jó bőrben.
Ezt is ajánljuk:
Soha nem adja fel Paul Walker 17 éves lánya – Tovább pereskedik a Porsche-val
























