John Travolta 24 éves lánya minden férfiszívet megdobogtat: a ritkán látott Eva Bleu csak úgy ragyogott a milánói divathéten – fotók

John Travolta és Kelly Preston 24 esztendős lánya mintha napról napra egyre gyönyörűbb lenne: Ella Bleu-t a minap a milánói divathéten kapták lencsevégre, a friss fotók pedig jól bizonyítják, hogy valóban sokat örökölt néhai édesanyja szépségéből. Olvass tovább!

Páratlanul bájos teremtés

John Travolta 1991-ben mondta ki a boldogító igent Kelly Preston színésznőnek, akivel nemcsak a magánéletben, hanem a szakmában is jól megértették egymást, hiszen több közös filmjük is készült. Házasságuk mindvégig példaértékű volt, hiszen kiválóan meg tudták oldani, hogy mindketten kellő energiát és időt szánjanak a saját karrierjükre, eközben pedig a családalapításról sem mondtak le. Első gyermekük, Jett egy évvel az esküvőjük után jött világra, sajnos azonban tragikus sors jutott neki, ugyanis 2009. január 2-án, mindössze 16 esztendősen egy bahamai üdülésen életét vesztette. A szülők mérhetetlen gyászán csakis az tudott enyhíteni, hogy egyrészt ismét gyermeket vállaltak (2010-ben született meg Benjamin névre keresztelt fiuk), másrészt ott volt mellettük az akkor még csak 9 éves kislányuk, Ella Bleu, aki mostanra álomszép fiatal nővé érett. Mint ismert, Kelly Preston 2020-ban két éves küzdelem után adta fel a harcot a mellrákkal szemben, ami rendkívül megrendítette a családot, szerencsére azonban mostanra sikerült új fejezetet nyitniuk: Ella Bleu például egyre ügyesebben menedzseli a saját karrierjét, és ha minden jól megy, bizonyára sokat fogunk még hallani róla a jövőben. Galériánkban megmutatjuk, milyen dekoratívan mutatott nemrég, amikor Olaszországban járt:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kaia Gerber a világ legfelkapottabb manökenjei közé tartozik, ami nem csoda, hiszen lélegzetelállító szépséggel áldotta meg a sors, ráadásul bármilyen ruhadarabot is ölt magára, megjelenése egyszerűen maga a tökély.

Leadfotó: Cosimo Martemucci/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...