A jó házasság titka - Páros interjú Verebes Lindával és Pindroch Csabával
Szeretetben, egyetértésben nevelnek három gyereket, a karanténban is dolgoznak és most online produkcióval készülnek a Valentin-napra és a Házasság hetére. Hogy honnan van mindehhez energiájuk és türelmük, azt tőlük kérdeztük meg.
Így él karanténban Mr. és Mrs. Pindroch
Verebes Linda és Pindroch Csaba tavaly ünnepelték megismerkedésük 20. évfordulóját, azóta pedig minden megtörtént velük, amire egy ember vágyhat az életében. 2006-ban kötötték össze hivatalosan is az életüket, majd három gyermekük is született: kislányuk, Mira 2008-ban, majd két fiuk, Richárd 2014-ben és Patrik 2015-ben. Nemcsak a magánéletben alkotnak összeillő párost, hanem a színpadon is: 2010 óta játsszák kétszereplős, Mr és Mrs című komédiájukat. Boldogságban és szeretetben élnek a hétköznapokban, kiteljesedve és mások szórakoztatását szemelőtt tartva dolgoznak.
A koronavírus okozta új rend az ő életüket is érintette, a megszokottnál jóval több időt töltenek együtt, de erre egy ritka és értékes ajándékként tekintenek a sorstól. A karanténban sem telnek ugyanakkor eseménytelenül a napjaik, Csaba házfelújításba fogott, ráadásul a helyzethez képest sok filmes és színházi megkeresése van, Linda pedig a családi élet és a vállalkozás között egyensúlyoz, aminek sokszor az a vége, hogy a gyerekekkel alszik el esténként. Most éppen egy előadásra készülnek, Csaba egyszemélyes vígjátéka, a Segítség, megnősültem! - amelynek producere a felesége - a Házasság hete és Valentin-nap kapcsán debütál az online térben, ennek kapcsán kérdeztük őket a szerelemről, a jó házasságról és annak titkáról.
Mennyire visel meg benneteket a karantén?
Verebes Linda: Azt gondolom, hogy mind előadóművészként, mind családként jól éljük meg a koronavírus okozta helyzetet. Sőt, mi valószínűleg úgy fogunk visszaemlékezni erre az időszakra, mint valami nagyon különleges ajándékra. Most már kicsit hosszúra nyúlt a színház nélkül töltött idő, de a kis családunknak jót tesz. A kultúrának már nem annyira...
Pindroch Csaba: Mikor tavaly március 12-én bejelentették, hogy lehúzzuk a rólót, aznap este még játszottunk a Thália Színházban. Szürreális élmény volt, fél ház volt, mindenki maszkban. Nem láttunk még ilyet korábban. Szeptemberben már ismerős volt ez. A holt időszakokban kivettem a részt az itthoni munkából és igazán férfinek érezhettem magam.
Mennyire tartjátok a kapcsolatot a családdal?
VL: Most leginkább online. A nyáron volt lehetőségünk tartani egy-két kerti partit, de alapvetően nagyon vigyázunk a szeretteinkre és magunkra is. Nem fiatalok a szüleink, ezért nagyon óvatosak vagyunk.
PCS: A legtöbb családi ünnepünk egyébként decemberre és januárra esik, ezeket most itthon, szűk körben töltöttük. De nem zárjuk el magunkat a külvilágtól, néha forgatok, vásárolunk, ügyeket intézünk. Most pedig az új előadásra készülünk.
Mennyire hisztek az online színházban?
PCS: Bevallom, nem igazán hiszek benne, de jött egy lehetőség és a Házasság hete miatt, ami szívügyünk, elvállaltuk. Fontos nekünk ez. A korábbi, Mr és Mrs című előadásunk is ugyanezt a gondolatot szeretné átadni a közönségnek.
VL: Több megkeresésünk is volt, hogy csináljunk streamelőadásokat, de szerintünk a színház egy élő műfaj, interakcióra épül, ezért elzárkóztunk. Azt gondolom, a színház nem él meg online, de a környezetünk azt sugallta, hogy az embereknek igenis szükségük van arra, hogy valahogyan eljusson hozzájuk a színház. Mivel mára nagyon leszűkült a programlehetőségek listája, egy ilyen előadás pedig sokaknak örömet és kikapcsolódást nyújt, nem akartunk az online előadás útjába állni.
A Házasság hete számotokra különösen fontos, ahogy éltek, azzal is ezt reprezentáljátok. Még a karanténról is ajándék időként vélekedtek, miközben a legtöbb embert kiborítja, hogy állandóan otthon van a családjával. Mi a titkotok, hogy ennyire jól működtök?
VL: Nem tudom, mi a titok, de mi ketten és öten is jól érezzük magunkat együtt. A család nekünk harmónia, ez a legideálisabb állapot. Nem a biztonság miatt, hanem mert feleségként, anyaként tudok a legjobban kikapcsolódni. A próbatétel sok családnál az volt, hogy eddig nem töltöttek együtt ennyi időt és most kiderült, hogy sokkoló tud lenni, ha a másikat 0-24 órában kapom meg.
PCS: Azt hiszem, hogy most egy szülőnek sem volt probléma farsangi jelmezt ölteni, mert mindegyikünk zombi - nevet. Nem érdekel, ha szalad a ház, hanem az érdekel, hogy együtt vagyunk. Lehet, hogy még vissza fogjuk még sírni ezeket az időket, hogy ha újraindul minden.
A Segítség, megnősültem! címe nem éppen arra reflektál, mennyire jó buli a házasság. Mit szeretnétek átadni vele?
VL: Az előadás nyilván házasságpárti, mert nem is engedném, hogy játssza Csaba, ha nem az lenne - nevet. Egy másik boldog házasságot mutat be, Sebestyén Elemér azonos című sikerkönyvéből íródott, már túl van a 150. előadáson. Sok mellékszereplő feltűnik benne, hiszen egy házasságba nem két ember megy bele, hanem ideális esetben minimum hat, az anyósok és az apósok is. Az érdekes, hogy ez egy egyszemélyes darab, úgyhogy minden hang, nézőpont Csaba szócsövén keresztül nyilvánul meg, pont ettől olyan humoros.
PCS: Van benne egy jókora adag szarkazmus, de szerencsére a hölgynézők is mindig jót mulatnak rajta. Jó érzés, hogy mégsem bántódik meg rajta senki, hanem inkább elgondolkodtatja az embereket. Attól jó ez az előadás, hogy mindenki tud hozzá kapcsolódni, el tud gondolkodni a különböző szerepeken, viszonyulásokon, mert egyben kapja meg. Ha valaki bővebben is kíváncsi rá, a hivatalos Facebook-oldalamon mindent megtalál az előadásról.
A mai világban nagyon vegyesen gondolkoznak az emberek a házasságról. Nektek mindig is fontos volt?
VL: Azt gondolom, hogy igen. Csaba minden évben megkérte a kezemet, de hogy csak hét év után lett belőle esküvő, az nekem köszönhető. Tudtam, hogy igent fogok mondani és ő lesz a férjem, de nem 19 évesen akartam erre igent mondani. A legtöbb barátnőm és ismerősöm éveken át várta, hogy megkérjék a kezét, nálunk viszont nem én sürgettem az esküvőt.
PCS: Nem igazán tudok mit kezdeni azokkal a barátainkkal, akik nem házasodtak meg annak ellenére sem, hogy gyermekeik születtek - maximum elfogadom őket. Szerintem ez fontos része egy párkapcsolatnak, hogy magam előtt, a párom előtt és mások előtt is vállalom, hogy valakihez tartozom. Persze, én nem akartam nagy esküvőt, mert boldogan elvakációztam volna abból a pénzből a Maldív-szigeteken vagy Thaiföldön, de ilyen téren hölgyválasz volt nálunk. De nem bántam meg, hogy nagy esküvőnk volt.
A másik 'nagylevegős' kérdés a gyerekvállalás, sokan félnek tőle. A ti kapcsolatokban felmerült kérdésként, hogy legyen-e baba vagy sem?
VL: Nem emlékszem arra, hogy ez kérdés lett volna közöttünk. Pontosan akkor vállaltunk gyereket, amikor szerettünk volna. Nem sürgetett semmi, természetesen, szerencsésen alakult. Hatalmas ajándékként éltük meg, mikor megszületett a kislányunk. Nem emlékszem nehézségre, csak boldogságra. A hozzáálláson sok múlik, hogy a nehézséget vagy az örömöt látod benne.
PCS: Azoknak, akik azon sopánkodnak, hogy ebbe a világba nem érdemes gyereket nemzeni, azt üzenem, hogy ez egy butaság. Egyrészt a gyereked, amikor megszületik, abban a pillanatban önálló lény. Én bent voltam a gyerekek születésénél, de igaz, hogy csak egy gumigolyó voltam, akit Linda facsart, miközben vajúdott, életem legnagyszerűbb élménye volt, bár az apa csak egy szemlélője ilyenkor a csodának és csak egy dolgot tehet, megad mindent a gyerekének, ami tőle telhető. Valójában minden ember, aki megszületik, a saját útját járja, de természetesen felelősséggel tartozunk a gyerekeinkért. Az teljes mindegy, hogy kocka cukrot vagy belga csokit kap.
VL: Azért az egészségük szempontjából azért nem teljesen mindegy... - nevet.
PCS: Igen, köszönöm, ez így van! De visszatérve, az apákhoz. A Jóisten úgyis mindig annyit fog adni, ami elég. Későn jöttem rá, de talán még időben, hogy a közösen eltöltött idő a legfontosabb. Az anyagi dolgok előbb vagy utóbb mindig megoldódnak. Az ember egyetlen dolgot tud hagyni maga után az utókornak és ez nem mást, mint a DNS-e. Ez a legfontosabb. Annyit tehetünk, hogy neveljük, kísérjük őket, adunk és cserébe mindent kamatosan visszakapunk.
Péterfy-Novák Éva és férje, Péterfy Gergely decemberben tették át ideiglenesen székhelyüket a napfényes Itáliába. Jelenleg egy Todi nevű városban élnek, és mindketten regényt írnak - a költözésről, koronavírusról, a családon belül erőszak hazai helyzetéről és a felszabadult alkotás öröméről mesélt exkluzív interjúban nekünk az írónő.
Leadfotó és fotók: Mohos Angéla
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
