Ijesztő plasztikrém lett a 70-es évek dögös Bond-lányából: teljesen eltorzultak az egykori szexszimbólum vonásai

Felismerhetetlenre műtette magát az évek alatt Britt Ekland, a svéd származású angol színésznő, akiért fiatalkorában megvesztek a férfiak, mára azonban már semmi sem maradt egykor szemet gyönyörködtető arcából.

Szexi Bond-lányból szétesett arcú idős hölgy

A túlzott plasztikai beavatkozások és a botox sosem előnyösek: teljesen a kezelések függőjévé válhat az ember, ami idővel azt eredményei, hogy az illető természetes vonásai semmivé lesznek, arca pedig teljesen eltorzul a sok műtéttől. Számtalan hírességgel megtörtént már ez, Britt Ekland is egy közülük. A svéd származású színésznő karrierje során főleg vonzó külsejű szereplőket alakított a filmekben, leginkább vígjátékokban, a nemzetközi hírnevet és az áttörést pedig Az aranypisztolyos férfi című kilencedik James Bond-film hozta meg számára, melyben ő alakíthatta az egyik Bond-lányt Roger Moore mellett. Ezzel egycsapásra a 70-es évek szexszimbólumává vált, aki után gyakorlatilag megvesztek a férfiak, nem véletlenül: tökéletes teste és arcvonásai igazán magával ragadók voltak. De ez már a múlté: Britt Ekland idővel teljesen a plasztika rabjává lett, így mára már fel sem ismernénk őt az utcán. Galériánkban mutatjuk, hogy fest napjainkban!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Felismerhetetlen manapság Anjelica Huston, a 71 éves Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, aki az Addams Family-filmek ikonikus Morticiáját alakította.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...