Istenes Bence és Csobot Adél rendkívüli módon köszöntötte 2023-at - ezt még Ördög Nóra sem hagyta szó nélkül

A házaspár az évösszegzés helyett rendhagyó, új szokással köszöntötte a 2023-as évet.

A többit az univerzumra bízzák

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az éjféli pezsgős koccintás mellett a sztároknál már szinte hagyománnyá vált az óévi búcsúztató és az újévi köszöntő poszt. Összegzések, elengedések, fogadalmak és biztatások lepték el a közösségi médiát tegnap délutántól ma hajnalig. A jól megszokott bejegyzések között viszont kitűnt egy egészen új megoldás is. Csobot Adél és Istenes Bence ugyanis egy különleges, már-már megható módszerrel köszöntötte az új évet.

„Elővettünk 12 db. lapocskát és külön-külön felírtuk 12 kis vágyunkat, majd összehajtogattuk és véletlenszerűen 11-et elégettünk (ezeket az univerzumra bízzuk), azt az egyet, ami megmaradt, magunknak kell megvalósítani! Ez lett az újévi szokásunk! Boldog új évet mindenkinek! ” – írták közös Instagram-bejegyzésükben, amely a rajongóik mellett a sztároknál is óriási sikert aratott. Köztük Ördög Nóránál is. „Ez isteni” – kommentálta röviden a műsorvezetőnő a páros új szokását.

Majka hazánk egyik legnépszerűbb előadója, műsorvezetője és sokak számára példakép. Családjáról mégis viszonylag keveset beszél. Most élete legnehezebb pillanatairól vallott.

Leadfotó/Fotó: Instagram / adelcsobot

Oldalak

Egészség
Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a félrevezető állításokról.
Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Sztárok
ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.
Lifestyle
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.