Sztárok

Ilyen volt Diana 18 évesen: vallott munkaadója, aki egykor dadusként alkalmazta a későbbi hercegnét

Nem hiába vált belőle tökéletes anyuka

„Diana legtöbbször a padlón ült a fiammal, és teljesen rákoncentrált, sosem tévesztette őt szem elől” – árulta el Mary, aki azt is megosztotta a vele készült interjúban, hogy Diana heti három napot dolgozott náluk, és óránként mindössze 5 dollárt keresett a dadus-szerepben. Amikor épp nem Patrickre vigyázott, akkor Diana óvodapedagógusként kezdett el dolgozni, Robertson szerint pedig a kezdetekben fogalmuk sem volt arról, hogy bébiszitterük arisztokrata háttérrel rendelkezik, valamint arról sem, hogy a tinédzser akkor már Károly herceggel randevúzott. Mary csak akkor értesült erről az információról, amikor Diana figyelmeztette őt a paparazzikkal kapcsolatban, akik a Robertson-ház előtt táboroztak, hogy lencsevégre kaphassák a brit királyi család trónörökösének új kedvesét. „Azt mondta, vigyázzak, amikor munkába indulok, ugyanis rengeteg újságíró és fotós várakozik az utca végén. Amikor megkérdeztem, mégis kire várnak, annyit felelt, hogy „rám” – idézte fel Robertson Diana szavait, aki a hírnév ellenére ugyanaz a lány maradt, mint akit megismert.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...