Sztárok

Ikertornyok: íme, Brad Pitt hasonmása, aki szinte a klónja a hollywoodi szívtiprónak

A brit férfinek inkább átok, mint áldás, hogy Brad Pitt kiköpött mása. Törölnie kellett a randialkalmazásokat, annyi nő zaklatta a hasonlóság miatt.

Megtaláltuk Brad Pitt hasonmását

Földművesként dolgozik a 35 éves Nathan Meads, emellett pedig mellékállásban Brad Pitt imitátorként is tevékenykedik, ami rögtön érthető, ha valaki vet akárcsak egy pillantást is a brit férfire. Először húszéves korában mondták neki, hogy hasonlít az amerikai filmszínészre, de egy évtizedig mindössze egy legyintéssel intézte el ezeket a megjegyzéseket. „Volt, aki azt mondta, hoyg biztos rokonok vagyunk, vagy az anyámnak viszonya volt vele” – árulta el a hasonmás, akinek nem csupa jó dolgot hozott a megdöbbentő egyezés.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A netes randizásban nincs sikere, nem egyszer előfordult, hogy a hölgyek azt hitték, csak átverés a profilja. Mások – főleg Brad Pitt fanatikus rajongói –, pedig teljesen ráakaszkodnak, ami már inkább zaklatásnak számít. Az előbbi problémát egy videóhívással orvosolni lehet, de az utóbbira eddig azt az egyetlen megoldást találta a férfi, hogy minden profilját letörölte.

Mi azért mutatunk róla pár képet, lapozz érte a következő oldalra!

Fotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...