Így néz ki ma a 80-as évek imádott énekese: döbbenetes, hogy fest most 60 esztendősen

Rick Astley neve sokak számára sok ikonikus slágert idéz fel, azt azonban ma már csak kevesen tudják, hogy bár betöltötte a hatodik X-et, még mindig pont olyan fiatalos és vonzó, mint évtizedekkel ezelőtt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leesett az állunk

Rick Astley 1966. február 6-án született Angliában, egy háromgyermekes családba, ahol már egészen korán megmutatkozott az a különleges érzékenység, amely később a pályáját is meghatározta. A zene iránti vonzalma már egészen fiatalon, tízévesen kibontakozott, amikor a helyi templomi kórusban kezdett énekelni, miközben iskolás évei alatt több helyi zenekarban is kipróbálta magát dobosként. Az iskola befejezése után, 16 évesen Rick nappal édesapja mellett dolgozott, estéi azonban továbbra is a zenéről szóltak: a Give Way és az FBI nevű helyi zenekarokban dobolt. A zenekar később átalakulásokon ment keresztül, több tag is kiszállt, Rick pályája azonban ekkor vett igazán fordulatot: Pete Waterman producer felfigyelt rá, és felismerve tehetségét, Londonba hívta a PWL stúdióba, ami gyakorlatilag megnyitotta előtte a professzionális zenei karrier kapuit.

Első kislemeze, a kevésbé ismert When You Gonna még visszafogottabb figyelmet kapott, ám a második, a legendássá vált Never Gonna Give You Up már nemzetközi áttörést hozott számára. Ez a dal 1988-ban elnyerte a legjobb brit kislemez díját a BPI-n, a mai BRIT Awards elődjén, és Rick nevét végleg beírta a popzene történetébe. Ezt követte a Whenever You Need Somebody, majd 1987 novemberében megjelent azonos című debütáló albuma, amely hatalmas sikert aratott: az Egyesült Királyságban és Kanadában négyszeres platina, az Egyesült Államokban pedig kétszeres platina státuszt ért el. A sorozatos sikerek között szerepelt a When I Fall in Love ballada is, valamint a Together Forever, amely tovább erősítette nemzetközi népszerűségét. 1988-ban megjelent második stúdióalbuma, a Hold Me in Your Arms, majd 1989-ben Grammy-díjra is jelölték a legjobb új előadó kategóriában, amelyet végül nem sikerült elnyernie.

A kilencvenes évek elején Rick Astley zenei irányváltáson ment keresztül: 1989-ben elindult első nagy turnéjára, amely az Egyesült Államokat, Ausztráliát és Európa több országát is érintette. Harmadik albuma, a Free 1991-ben jelent meg, amely már egy érettebb, letisztultabb zenei világot mutatott, és amelyen olyan neves zenészekkel is együtt dolgozott, mint Elton John. Ezt követte 1993-ban a Body & Soul, ám mire a lemez megjelent, Rick már a visszavonulás mellett döntött, mivel a családi életet fontosabbnak érezte a reflektorfénynél. Ekkor mindössze 27 éves volt, és tudatosan lépett hátrébb a zenei iparból, hogy egy nyugodtabb életet válasszon. Napjainkban viszont még mindig teljesen aktív, örömmel hódol továbbra is nagy szenvedélyének, a zenének, mindezt ráadásul olyan lehengerlő stílussal és fiatalos kisugárzással teszi, hogy első pillantásra el sem akarjuk hinni, hogy hány éves; galériánkban megmutatjuk, milyen kiváló formában van!

Leadfotó: Peter Carrette Archive/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.
Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.
Lifestyle
Azért most már belekerültünk a novemberbe, és az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.