Sztárok

Hódi Pamela végre megmutatta a kislányát, aki nagyon ritka nevet kapott

Az első infók az újszülöttről

Megható családi fotót posztolt Hódi Pamela szerdán az Instagram-oldalán, amelyen férjével, Tóth Bencével, és nagyobbik lányával, Natasa Zselykével ölelik az újszülött kislányt. A poszthoz tartozó leírásban Pamela a tündéri baba nevét is elárulta követőinek. A szülőknek egy igen ritka, de annál különlegesebb keresztnévre esett a választásuk.

Szeretnénk bemutatni Nektek családunk legkisebb tagját, aki a Tóth Evolet Olivia nevet kapta” – árulta el az immár kétgyermekes anyuka, aki a posztban azt is elárulta, férjével úgy döntöttek, nem mutatják meg rendszeresen a közösségi portálokon a kislányukat, amíg elfogadhatónak látják, vagy a kis Evolet nem szeretné.

Számomra a legfontosabb, hogy ahogy a nagy lányomat úgy a kicsit is egy biztonságos és felelősségteljes úton vezessem az életük során. Mindehhez az kell, hogy meghagyjam számukra azt a lehetőséget, hogy korukhoz képest felmérjék ennek a vonzatát és eldöntsék, ők szeretnének-e több százezer ember előtt mutatkozni és szeretnék-e a magánéletüket megosztani mások számára” – írta Pamela.

Röviden a szülésről is mesélt. „Ismét tudatosult bennem a friss élményeim után, hogy minden nő egy hős”- írta, majd arról is mesélt, hogyan fogadta a család a kicsit.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A családi fotó és a hozzá tartozó bejegyzés itt érhető el.

A karanténidőnek is köszönhetően többekhez is megérkezik idén a gólya a sztárvilágban.

Leadfotó: Mokka / TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.