Sztárok

Másodszor is férjhez ment Hosszú Katinka - az esküvői meghívóban teljes titoktartást kért a násznéptől

A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó, aki korábban Shane Tusup felesége volt, most jelenlegi edzőjének, Gelencsér Máténak fogadott örök hűséget.

Újra bekötötték a fejét

Másodszor is férjhez ment a háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó, a 33 éves Hosszú Katinka - adta hírül a Blikk. A sportoló, aki korábban Shane Tusup felesége volt, most jelenlegi edzőjének, Gelencsér Máténak fogadott örök hűséget. Gelencsér szintúgy úszóként kezdte a pályafutását, majd később belekóstolt a modellkedésbe is. 2019-ben jött össze Hosszúval, miután az úszónő szakított előző férjével, a már említett Tusuppal. A híresség a szentendrei Skanzenban mondta ki a boldogító igent Gelencsér Máténak, ám a Blikk úgy tudja, a nagy esemény részleteit az ifjú pár gondosan eltitkolta a külvilág elől. Sem annak időpontja, sem helyszíne nem volt publikus, a meghívóban pedig teljes titoktartást kértek a násznéptől: figyelmeztették őket, hogy a lagziról semmilyen információt ne szivárogtassanak ki, és fotókat se osszanak meg róla a közösségi médiában.

"Boldog vagyok!" – idézte Hosszú néhány hónappal ezelőtti nyilatkozatát a Blikk. – "Csak azt tudom pontosan, hogy gyönyörű, letisztult, elegáns ruhában állok majd oltár elé. Sokan kérdezgetik, Baján vagy Budapesten lesz-e az esküvő. Nos, a két város között."

Hírességek egész sora vett részt a lagzin

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

A lap információi szerint a lagzin olyan közismert személyiségek is részt vettek, mint Gyurta Dániel és felesége, Iszak Eszter, Szabó Szebasztián, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya, Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke, Tóth Gabi énekesnő vagy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

A frigyre hétfőn került sor. Mind Hosszú Katinkának, mind pedig Gelencsér Máténak ez a második házassága. Az úszó 9 évvel ezelőtt fogadott örök hűséget Shane Tusupnak, kapcsolatuk azonban 2018 januárjára válságba került, pár hónappal később pedig bejelentették, hogy elválnak útjaik. Válásukat végül 2019 márciusában mondták ki hivatalosan.

A zenei előadó Taika Waititi színész-rendezővel kötötte össze az életét, az esküvőre Londonban került sor.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!