Sztárok

Így készülnek a döntőre a Miss Balaton versenyzői - Horváth Éva exkluzív interjút adott

Szombaton este tartják a Miss Balaton szépségverseny döntőjét Balatonfüreden, ahol 16 csodaszép lány küzd majd a királynői címért. A versenyzők a héten felkészítőtáborban vettek részt, ahová mi is ellátogattunk, hogy egy kicsit jobban megismerjük őket. Ebben Horváth Éva is nagy segítségünkre volt, vele beszélgettünk.

Keményen készülnek a Miss Balaton idei indulói

Szombaton este tartják Balatonfüreden a Miss Balaton szépségverseny döntőjét, amelyen 16 csodaszép lány küzd majd a királynői címért. Az elmúlt napokat a versenyzők felkészítőtáborban töltötték, itt látogattuk meg őket. Idejük nagyrészében a koreográfiákat tanulják, valamint a helyes járást gyakorolják, de közösségi média és kommunikáció tréningen is részt kell venniük. Mindannyian nagyon eltökéltek, látszik rajtuk, hogy győzni szeretnének.

"Az első pár nap kicsit mindig kimerítőbb szokott lenni, mert ilyenkor vesszük fel a videókat, ezeket fogjuk majd vetíteni a döntőn. Ilyenkor két olyan napunk van, ami hajnali keléssel kezdődik, 6 órára a lányok felének lent kell lennie. Ekkor készítik el a sminkjüket és a hajukat. Lehet, hogy ma ezt a fáradtságot érzékelitek rajtunk. Ma már barátságosabb időben, 7 és 8 között volt a reggeli, ez pedig holnap is így lesz" - mesélte Horváth Éva, a Miss Balaton versenykoordinátora, aki hozzátette, bár az időbeosztásuk szoros, a programok pedig fárasztóak, a lányok és a szervezők is nagyon boldogok, amiért ilyen csodálatos környezetben tölthetnek el együtt egy teljes hetet.

Egy szép lány önbizalmával is lehet gond

"Van olyan lány, akinek föl kell még hozni az önbizalmát, ilyenkor erősíteni kell, hogy mennyire ügyes, mennyire szép. Hihetetlen, hogy ennyi gyönyörű lányt látunk és mégis van közöttük, akinek fejleszteni kell az önmagába vetett hitét! Nagyon sok ilyen fiatallal találkozom. Ilyenkor keresik még önmagukat, nem tudják, miben lesznek jók, nem igazán találják a helyüket, szerintem ez váltja ki az önbizalomhiányt" - mesélte az idei indulókról Éva, aki nemrég árulta el, első szépségversenyére a szülei nevezték be, hogy egy kis önbizalmat adjanak neki, ugyanis ő is azok közé tartozott, akiknek gondja volt ezzel.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotók: femcafe.hu

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.