Sztárok

Csodagyerek! Meglepő szokása van Horváth Éva kisfiának

Gyerekbarát vizsgálatra vitte

"Nagyon eleven, nem tudja hova tenni, hogy miért nem mehet arra, amerre szeretne. Egy izgága gyerkőccel nem olyan egyszerű az orvosi vizsgálat, de szerintem, akinek gyereke van, annak ezt nem kell magyarázni” – kezdte Horváth Éva. „Azt gondoltam, hogy Kristófot is a felnőtt szemészeteken megszokott, nagyméretű szemvizsgáló géppel ellenőrzik majd, de szerencsére teljesen gyerekbarát volt a vizsgálat. Nem kellett semmit a szemébe csepegtetni, nem világítottak bele közelről, erős fénnyel sem. Nagyon kedves volt a doktornő a Czeizel Intézetben, különféle hangokkal és játékokkal próbálta lekötni a figyelmét, hogy egy helyben maradjon, és a meghatározott fényes pontra fókuszáljon. Így olyan volt az egész, mintha csak játszani mentünk volna valahova. Hál ’istennek mindent rendben találtak, Kristóf szeme akárcsak az enyém, olyan, mint a sasé. Most már értem, miért szúrja ki a legapróbb hangyákat a kertben és szedi össze a mikro szöszöket is a padlóról. Furcsa szenvedélyei vannak… Szoktunk is nevetni otthon, hogy tuti tisztaságmániás lesz a gyerek” – tette hozzá az egykori szépségkirálynő.

Kozsó makkegészséges és ismét fejest ugrott a munkába.

Leadfotó: instagram.com/evahorvathofficial
Fotók: Red Lemon

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.